Csúszik a sokat támadott Hunyadi-film forgatása

2019.02.08. 12:19 Módosítva: 2019.02.08. 12:19

Határozatlan időre felfüggesztették a tavaly ősszel kultúrharcos támadások célkeresztjébe került Hunyadi-film előkészületeit, írta meg a Pesti Srácok pénteken, egy állítólagos megbízható forrására hivatkozva. A kormányközeli portál szerint "az elhibázott forgatókönyv és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála miatt teljes a káosz a hétmilliárd forintos költségvetésű film körül".

A Pesti Srácok úgy tudta, a nándorfehérvári csatát feldolgozó, Az utolsó bástya című film producere, Ferenczy Gábor a héten összehívta az előkészítéséért felelős stábot, köztük Szász János rendezőt és Hegedűs Bálint forgatókönyvírót, hogy közölje velük: felfüggesztik a film gyártásának előkészületeit.

A film forgatása eredetileg júliusban kezdődött volna, ám az előkészítés annyira lassan halad, hogy tolni kell rajta. A Pesti Srácok információja szerint komoly esély van arra is, hogy a film előkészítése végleg leáll, a Hunyadi-filmből pedig nem lesz semmi.

Az értesülés kapcsán telefonon kerestük Ferenczy Gábort, Az utolsó bástya producerét, aki az Indexnek azt állította, egyelőre szó sincs a nagyszabású projekt földbeállásáról, csak a forgatás időpontját tették későbbre. Ferenczy azt mondta, a héten csupán azt jelentették be, hogy a film forgatása 2020-ban kezdődik.

Egy ilyen nagyszabású film előkészülete rengeteg időt és munkát igényel. A gyártás előkészítése jóval több idő, mint elsőre gondoltuk. Nem akartuk elkapkodni

– mondta.

Később a Filmalap közleményben reagált a sajtóban megjelent információkra, amelyben szintén arról írnak, hogy a munka nem állt le, folytatódnak a film előkészületei.

Az utolsó bástya című film előkészítése hosszú időt vesz igénybe, ilyen nagyszabású film még nem készült Magyarországon. Az alkotók a vár hősi védőinek kívánnak méltó emléket állítani. A készülő film látványos, megrázó és felemelő történetével az alkotói szándék szerint széles közönséget, minden generációt meg fog szólítani itthon és külföldön egyaránt. A Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi film, Az utolsó bástya gyártásának előkészítését 156 millió forinttal támogatta a Filmszakmai Döntőbizottság decemberi határozatával.

Az utolsó bástya jövője tavaly ősszel elég bizonytalannak látszott. A Szász János által rendezendő film tervét először szeptember 13-án jelentette be a Filmalap. Pár nappal később, szeptember 21-én már meg is jelent a "A filmalap posztkomcsi káderei bohózatot csinálnak a Hunyadi-filmből is?" című cikk a Pesti Srácokon, amely egyrészt a "kiszivárgott" forgatókönyv miatt, másrészt a Soros-gyűlölő plakátok ellen felszólalni merészelt Szász János személye ellen nyomta meg a vészcsengőt.

"Istennek és liberális barátainknak hála (...) a forgatókönyv fő üzenete a káros nemzetieskedő, nacionalista hőbörgés helyett a sokszínűség győzelme lett" – kellemetlenkedett például a Magyar Idők egy véleménycikkben.

Andy Vajna viszont határozottan kiállt a film mellett, az Indexnek adott, utolsó interjújában azt mondta: "Ez az egyik legjobb forgatókönyv, amit valaha olvastam Magyarországon, ilyen nagy volumenű filmet még nem csinált soha senki, ez egy nagy feladat lesz. Speciális effekteket, digitális effekteket igényel, ez nem egy könnyű feladat." A sajtóban közben több helyen is megjelent, hogy a Hunyadi-film hétmilliárd forintba fog kerülni, amivel kapcsolatban Vajna szintén az Indexnek azt mondta, hogy a filmnek még nincs költségvetése, de kicsit több, mint kétmilliárdra becsüli. "Ránézésre lesz akkora költségvetése, mint a Kincsemnek, kicsit nagyobb, de nem sokkal" – jegyezte meg.

Az összehangoltnak tűnő támadássorozat több kormányközeli portálon egészen november végéig tartott (ebben a cikkben írtunk róla részletesen), de végül kompromisszummal zárult: létrehoztak egy külön, Andy Vajnától és körétől független pénzalapot december 12-én a magyar múltat és kultúrát bemutató történelmi tévéfilmek gyártására, ugyanakkor a Hunyadi-film előkészítése is mehetett tovább. Vajna halála után azonban várható volt, hogy a lezártnak tűnő kérdés ismét előkerül, mert a Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes a miniszterelnökkel is szoros barátságot ápoló Vajna nélkül kevésbé van támadhatatlan helyzetben. Filmes szakmai körökből származó információink szerint a mostani halasztás valóban nem jelenti a sokmilliárdos, reprezentatívnak szánt filmprojekt végét, de a folytatásért harcolni kell majd.