Woody Allen bepöccent, megszorongatná az Amazont

2019.02.08. 10:51

Szerződésszegés miatt beperelte az Amazont Woody Allen, aki most több mint 68 millió dolláros (azaz mintegy 19 milliárd forintnyi) kártérítést követel a stúdiótól, amely a szerződésük ellenére nem forgalmazza az A Rainy Day in New York (Egy esős nap New Yorkban) című filmjét.

Az MTI híre szerint a 83 éves rendező csütörtökön nyújtotta be a keresetét egy New York-i bíróságon. A dokumentum szerint az Amazon a Woody Allen elleni zaklatási vádak miatt állt el a film forgalmazásától 2018 júniusában.

Mint ismert, Allent azzal gyanúsítják, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t, aki felnőttként így írt az esetről: "Amikor hétéves voltam, Woody Allen kézen fogott, és egy homályos, gardróbszerű tetőtérbe vezetett a házunk második emeletén. Azt mondta, feküdjek a hasamra, és játsszak a tesóm játékmozdonyaival. Aztán szexuálisan bántalmazott." Allen bűnösségét azonban nem sikerült bizonyítani.

A szerződést több filmre kötötték: Amazonnál korábban Allen két filmje és a Crisis in Six Scenes című, hatrészes sorozata jelent meg, az A Rainy Day in New York azonban már inkább nem kell nekik. Allen álláspontja szerint az Amazon a szerződéskötéskor már tisztában volt a szerinte alaptalan gyanúsításokkal, vagyis erre hivatkozva nem bonthatja fel a szerződést.

Az A Rainy Day in New York olyan sztárokkal forgott, mint Timothée Chalamet, Selena Gomez, Elle Fanning, Jude Law, Diego Luna vagy Liev Schreiber. Chalamet és Gomez később azt állította, megbánták, hogy elvállalták a filmet, és felajánlották a gázsijukat a szexuális zaklatások ellen küzdő, a #MeToo folytatásaként létrejött TimesUp alapítványa számára.

Ne maradjon le semmiről!