Az Oscar megújulna, csak mindig rosszul

Akárhogy is nézzük, 2019-ben az Oscar-ceremónia egy kifejezetten ósdi szórakoztatóipari eseménynek tűnik. Amikor a jelöltek közül a kritikusok által agyondicsért Romát egyhavi előfizetéssel akár a mobilján is megnézheti az ember munkába menet, egészen idejétmúltnak tűnik végignézni egy gálát, amiben szmokingos vagy estélyi ruhás emberek átvesznek egy aranyszobrot, kurtán és teátrálisan megköszönik, aztán egy kevés zene után jön egy másik szmokingos vagy estélyi ruhás ember, mond pár vicceset, és mindez sokszor megismétlődik, reklámszünetekkel és fárasztó montázsokkal sűrűn megspékelve. A Netflix már ott tart, hogy külön gomb van arra, hogy áttekerjük egy sorozat főcímét, és akkor most itt végig kell nézni azt, ahogy egy ember elsétál a helyéről a színpadra, és közben fél percig nem történik semmi?

Az Oscar modern kori történetében mindig is csatázott egymással az újítási vágy és a tradíció: egyrészt ott van az igény, hogy a ceremónia Hollywood idealizált képe, a filmkészítés misztériuma, a nagy idők álomgyára előtt tisztelegjen, másrészt pedig mégis csak egy tévéműsorról van szó, ami baromi drága, rengeteg szervezést igényel, de az eredményét egy A4-es papíron össze lehet foglalni, és ezért nem ártana fiatal, kultúrára vagy celebritásokra éhes nézőket odavonzani. Az Oscar-jelöléseket és a díjakat kiosztó Amerikai Filmakadémia többször is megpróbálta a vérfrissítést, akár külső nyomásra, akár belső szempontok alapján. Az egyik ilyen próbálkozás volt az, amikor 2010-ben, A sötét lovag előző évi bődületes sikere miatt a legjobb film kategória jelöltjeinek létszámát felemelték 5-ről 10-re. (Ez sem maradt azóta állandó, idén éppen 8 jelölt van.)

A belső változtatásra pedig jó példa volt, amikor az akadémia meghívott a soraiba rengeteg fiatal filmest, akik változatosabb háttérrel, érdekesebb perspektívákkal és más értékrenddel rendelkeznek. A cél az volt, hogy felülírják a közhelyes vélekedést az akadémiatagokról, miszerint fehér, gazdag és idős férfiak osztják ki a díjakat, nem pedig olyanok, akik igazán rajta tartják az ujjukat a filmes világ pulzusán. A kísérlet sikerült is meg nem is: 2019-ben bekerült a jelöltek közé a Fekete Párduc című Afrika-centrikus szuperhősfilm. De a Bohém rapszódia és a Zöld könyv című közhelyparádék is (bár ez utóbbi az Index kritikusának például tetszett).

De 2018-ban az akadémia nagyobb, jelentősebb lépéseket is tervezett az Oscar-gálára: kisebb-nagyobb, konzervatív vagy radikális újításokat, amik viszont egytől egyig kudarcba fulladtak. Megpróbálkoztak egy nagy, populáris gesztussal is, aminek különösen csúfos vége lett. Nézzük ezeket sorban.

Vagyis először inkább azt, hogy kinek a nevéhez fűződnek ezek a próbálkozások. 2017-ben az akadémia az elnökének választotta John Bailey operatőrt, aki egyébként tökéletesen megfelel a közhelyes leírásnak: gazdag, idős, fehér férfi. Bailey olyan filmeknél állt a kamera mögött, mint az Idétlen időkig, a Silverado, vagy a Célkeresztben. Még mielőtt lejárt volna az első éve az akadémia elnökeként, szexuális zaklatással vádolták meg, de egy vizsgálat minden kétséget kizáróan felmentette a vádak alól. Úgyhogy az akadémia megszavazta neki a bizalmat, és megkapta a második évét is elnökként, amikor is megkezdődtek az újítási kísérletek. Baileyt az Indiewire cikke mogorva, a sajtóval rideg viszonyt fenntartó emberként írja le, aki azt az újságírót sem ismeri fel, aki fél órával korábban interjúzott vele. Belső források szerint viszont a főnök legnagyobb hibája az elbaltázott kommunikáció: minden egyes újítást, amit véghez szeretett volna vinni, úgy adott közre a sajtó felé, hogy találgatás és huzavona legyen a vége.

Vannak népszerűbb filmek, aztán vannak a legnépszerűbbek

Egy hónapig tartott ki az az elképzelés, hogy díjat kapjon a legjobb népszerű film. Igen, népszerű. Tehát, hogy amiket amúgy Oscarra fognak jelölni, azok a kevésbé népszerű, pincemozikban játszott, avantgárd alkotások, de ideje lenni megadni Dwayne Johnson és Ryan Reynolds filmográfiájának azt, ami jár. A cél egyértelmű volt: a ceremónia követésére csábítani azokat, akik szívesen néznék meg, ahogy mondjuk díjat kap a Jumanji-remake vagy az Aquaman. De azért legyen csak külön kategória, mert legjobb filmnek mégsem lehet kikiáltani egy kétórás dezodorreklámot.

Egy hónap múlva aztán az akadémia visszatömködte a nadrágzsebébe a kategória ötletét, bár Bailey szerint az elképzelés nem halt meg teljesen. Az elnök azt nyilatkozta, annak ellenére, hogy “karót döftek a szívébe”, továbbra is lát fantáziát az ötletben, és azt is világossá tette, hogy a kategória létezése közvetlen válasz lett volna az évről évre csökkenő nézőszámra. Azt máig nem lehet tudni, hogy pontosan mi alapján válogatták volna ki ide a jelölteket, mi számít népszerű filmnek, hány jelölt lett volna, és így tovább. Viszont a legjobb film kategória 2019-es jelöltjeit látva lehet, hogy annyira mégsem hiányzik az újabb merítés, mert a hatalmas kasszasikernek számító Bohém rapszódia és a Fekete Párduc is ott van, és talán az utóbbi, és úgy általában a Marvel-univerzum rajongói így mégiscsak a képernyő elé ülnek, hogy drukkoljanak, az lesz-e 2018 hivatalosan legjobb amerikai filmje.

Az Oscar házigazdája Kevin Hart, de már elmúlt

Egy házigazda, műsorvezető, vagy konferanszié, nevezzük akárhogy, nagyon sokat dobhat egy közvetítés népszerűségén, és nem mellesleg nagyon jó jelzése annak, hogy egész pontosan milyen célközönséget akar megnyerni magának az Oscar egy-egy évben. Amikor Jon Stewart egykori szatirikus tévés vezette a gálát, akkor kifejezetten a fiatalabb, Bush-ellenes értelmiséget célozták meg. Amikor Seth MacFarlane, a Family Guy atyja, akkor egy showbizniszben tapasztalt, de mégis tahó humorral rendelkező ember kellett. Amikor James Franco és Anne Hathaway, akkor fiatal sztárokat akartak. Amikor pedig megkeresték Kevin Hartot, az Amerikában hihetetlenül népszerű filmsztárt és komikust, akkor nem feltétlenül a személye kellett, hanem a rajongótábora. Hart olyan filmekben szerepelt, mint a Keményítőkúra vagy az új Jumanji – ezek nem feltétlenül felelnek meg az akadémia ízlésének, de népszerűek. Az arca ismert. A humora szintén.

De mint a 2010-es évek második felében ez egyre többször megtörténik, Hart múltja, vagyis inkább Twitter-profilja nem volt makulátlan, a felkérése és a meló elfogadása után az akadémia megkérte a komikust, hogy kérjen bocsánatot néhány homofób viccéért, amiket még évekkel ezelőtt publikált a közösségi felületén. Hart nem volt hajlandó elnézést kérni, az akadémia pedig kirakta a szűrét. Hart ráadásul fejjel ment előre a falnak, a Variety szerint a szervezett visszafogadta volna a komikust, ha nyilvánosan bocsánatot kér, amikor viszont Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában arról beszélt, hogy online trollok áldozata lett, akkor látszott, hogy ő már nem fog visszakozni. Nem sokkal később máshol is azt mondta, nem akar ezzel tovább foglalkozni.

Így aztán meg fog ismétlődni az, ami szinte pontosan 30 éve történt meg utoljára: az Oscar-díjnak nem lesz házigazdája. 1989-ben azért kísérleteztek ezzel a műsor gyártói, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a díjakat átadó sztárok, és nyitómonológ helyett egy 11 perces musicalbetéttel indították a műsort. Világsztárok nyilván most is bőven lesznek a díjátadón, de nem lehet tudni pontosan, mivel próbálják majd kitölteni az adásidőt. Már ha egyáltalán ki akarják, hiszen az egyik visszatérő kritika a gálával kapcsolatban az, hogy túl hosszú. (Bár Európából nézve az észak-amerikai kritikusok panaszkodása eléggé megmosolyogtató, mert nekik nem hajnali 2 és 5 között kell nézni a díjátadót, ahogy Budapesten.) Igaz, az Akadémiának a műsor hosszára is volt válasza.

Ez a ceremónia a filmekről szól, kivéve, amikor nem

Amikor népszerű filmek kategóriáját bejelentették, az akadémia még pár fontos információt közzétett, csak éppen a felhördülés miatt ezek teljesen elsikkadtak: 2020-tól kezdve a ceremónia február elején lesz, sokkal kevesebb idő telik majd el a jelölések bejelentése és a díjátadó között, illetve az egész eseménynek bele kell férnie majd egy 3 órás keretbe, ami azt jelenti, hogy csak bizonyos kategóriákat fognak élőben átadni. Ez utóbbi hírmorzsa csak később, idén februárban nyert értelmet, amikor kiderült, hogy mik lesznek azok a kategóriák, amiket nem élőben nézhetünk a díjátadón: legjobb smink és haj, legjobb élőszereplős rövidfilm, legjobb vágás, és legjobb operatőr. A legutolsó pont John Bailey személye miatt volt érdekes döntés, de ezek szerint a tervezetet gond nélkül sikerült átvernie vágó foglalkozású feleségén, Carol Littletonon, és a különböző szakmai szövetségeken is.

A filmes Twitter felhördülő tömegein és a világ legjobb rendezőin viszont nem: sorban jöttek a nyílt levelek és a kiállások olyan filmesektől, mint Guillermo del Toro vagy Alfonso Cuarón, mondván, hogy helló, hát ezért vagyunk mi filmesek, hiszen a vágás és az operatőri munka más művészeti területen nem igazán tud érvényesülni. Írni, sminkelni, színjátszani a színházban is lehet, de vágni már kicsit problémásabb.

Az akadémia terve egyébként az volt, hogy a fent említett díjakat a reklámszünetekben adják át, majd ezekből egy rövidített montázs kerül adásba a ceremónia második felében. Tehát ha nem tudtuk volna előre, akkor valószínűleg fel sem tűnt volna, csak ha mondjuk egy helyszínről tudósító újságíró vagy vendég Twitterét követjük. De képzeljük el: így lemaradtunk volna élőben Roger Deakins (Szárnyas fejvadász 2049) temérdek jelölése utáni első Oscarjáról, vagy nem örülhettünk volna élőben annak, hogy Deák Kristóf Mindenkije lesz a nyertes rövidfilm. Összeesküvés-elméletek is keletkeztek, egyesek annak tudták be a javaslatot, hogy ugye az Oscar-gálát az ABC közvetíti, az ABC tulajdonosa a Disney, és nahát, ezekben a kategóriákban nincsenek a Disneyhez kapcsolható jelöltek.

A helyzet addig fokozódott, amíg már Quentin Tarantino és az egyik jelölt rendező, Spike Lee is aláírt egy nyílt levelet az ügyben. Az akadémia némi magyarázkodás után visszatáncolt, és 11 nappal a díjátadó előtt bejelentették, hogy mind a 24 kategória nyertese élőben, a szemünk láttára fogja megkapni a díjat.

Majd otthon, a négy fal között lehet énekelni meg díjazgatni

Ugyanúgy az Oscar tradíciójához tartozik a legjobb dal kategória jelöltjeinek élő fellépése, ami szintén alkalmas arra, hogy kurrensebbé és a mai közönség számára érdekessé tegye a díjátadót. Ezért volt kissé meghökkentő, amikor felvetődött, hogy az öt jelöltből csak kettőt hívnak meg a színpadra, azaz feltételezhetően időspórolásból csak a legismertebb jelöltek léphettek volna fel: a tavaly a Szigeten is a legnagyobb sztárnak számító Kendrick Lamar és a legjobb színésznőnek is jelölt Lady Gaga. Ezzel pedig olyan kisebb filmek estek volna el a reflektorfénytől, mint az RBG című dokumentumfilm Ruth Bader Ginsburg legfelsőbb bíróról, a The Ballad Of Busters Scruggs című netflixes westernantológia a Coen testvérektől (ők legalább a legjobb forgatókönyv kategóriájában még szerepelnek), és a Mary Poppins visszatér című musical.

Az elszánás itt egy komplett napot tartott, az akadémia aztán visszatáncolt, és úgy döntöttek, hogy minden dal szerepelhet, de csak egy rövidített, 90 másodperces változatban. És Gaga és Lamar kivételével a többi dalt mások fogják előadni, mint eredetileg: Emily Blunt Mary Poppins-dalát például Bette Midler. (Később az is kiderült, hogy a Fekete Párduc betétdalát nem fogják előadni, mert Kendrick Lamar nem ér rá.)

Valamivel kisebb felháborodást okozott, hogy a tervek szerint megszakadt volna egy régi tradíció, ami megszabja, hogy a színészkategóriák díjait mindig az ellenkező nemű kategória előző évi nyertese adja át. Az akadémia úgy döntött, hogy erre most fittyet hány, és nem hívták meg Gary Oldmant (A legsötétebb óra), Allison Janneyt (Én, Tonya), Sam Rockwellt, és Frances McDormandet (mindketten Három óriásplakát...), hogy nyújtsák át a díjakat az idei kitüntetetteknek. Janney egy azóta törölt Instagram-posztban megosztotta, hogy összetörte a szívét a döntés, de feltehetőleg azóta már sikerült megragasztani, mert az akadémia ezt a tervet is lefújta, és a négy színész ott lehet a ceremónián, bár a tervek szerint kettesével fogják átadni a díjakat.

Mi lesz ennek a vége?

A kérdés szuper, ahogy egy kollégám összefoglalta, vagy őrült dili lesz az idei, 91. Oscar-gála, vagy pedig halálunalom. Akkora látványosságot vagy botrányt amúgy sem lehet összehozni, mint amit a Holdfény/Kaliforniai álom borítékainak összecserélésével sikerült, bár itt a díjazottak neveit őrző cég volt a ludas, nem a műsor producerei. De az, hogy vajon hogyan fogják áthidalni a műsorvezető hiányát, milyen kompromisszumokat fognak hozni a kevésbé filmbolond nézők kedvéért, és hogyan próbálják majd az egészet pörgősebbé tenni – ezek mind olyan kérdések, amelyek miatt talán érdemes lesz fennmaradni hétfő hajnalban.

Az Index is közvetíti percről percre hétfő éjjel az Oscart.