Az F1 két gigásza nemet mondott a Netflix kameráira

2019.02.25. 21:16

Március 8-án érkezik a Netflix tízrészes dokumentumfilm-sorozata a Forma-1 2018-as szezonjáról , ám a Drive to Survive komoly hendikeppel rajtol majd, az Autoweek információi szerint ugyanis az elmúlt évek két legerősebb csapata,

a Ferrari és a Mercedes kitiltotta a csapat részlegeiről a kamerákat.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne szerepelnének a filmben, rajtrácson, nyílt eseményeken rögzített képeken ott lehettek, ám a sorozat által ígért exkluzív, a kulisszák mögötti dolgokat bemutató jelenetekben hiába is keresnénk a két legjobbat.

A Ferrari meg sem indokolta, miért tettek így – persze joguk volt így dönteni –, míg a Mercedes annyit közölt, hogy a vb-címért való küzdelem az energiájuk utolsó ezrelékét is felőrölte, és nem lett volna hely a kameráknak, mert a versenyzők nem tudtak volna tökéletesen a végső célra összpontosítani.