A hősöknek nem kell ellenfény és vonószenekar

Interjú Kárpáti György Mórral, a Guerilla rendezőjével

DSC 4568
2019.03.15. 07:24

Kárpáti György Mór 2011-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán Enyedi Ildikó osztályában; 2011-es, Erdő című rövidfilmje bekerült a Berlinale programjába, 2014-ben aztán Cannes-ban járt Provincia című kisfilmjével. Első nagyjátékfilmjét most mutatták be a magyar mozik, miután a göteborgi filmfesztiválon tartották meg a világpremierjét: a Guerilla 1849-ben játszódik, amikor Görgei már letette a fegyvert, de ezt az erdőben bujkáló szabadcsapatok nem tudták vagy nem akarták elhinni, és már teljesen értelmetlenül kockáztatták napról napra tovább az életüket. A filmről itt olvasható a kritikánk:

Kárpáti György Mórral arról is beszélgettünk, miért volt fontos számára, hogy megbukott az iskolában, milyen személyes kötődése van a 48-as forradalomhoz, és miért forgatott kisfilmet a gólyatáborban történt nemi erőszakokról.

A magyar filmtörténetben aránylag kevés film készült 1848-ról. Te miért pont erről akartál beszélni az első nagyjátékfilmeddel?

Néhány éve volt egy filmtervem egy testvérpárról; azzal kezdtem el újra foglalkozni. Arra gondoltam, ha egy háborús konfliktusban játszódik a történet, akkor erősebb lesz. Eszembe jutott, hogy a dédapám emlékiratában van egy bejegyzés az ő nagyapjáról, aki 18 évesen ott volt a világosi fegyverletételnél; Damjanich seregében szolgált. Ez mindig foglalkoztatott, elképzeltem, milyen lehetett ott lenni. Így állt össze a sztori Barnabásról, aki elbújt a sorozás elől, és a világosi fegyverletétel idején haza akarja vinni a testvérét. Nagyon szeretem a történelmi múltban játszódó filmeket: érdekelnek az arcok, a gesztusok, a tárgyi környezet, és hogy beleláthatok ezekbe a világokba. Ráadásul ez a kor volt a fényképezés kezdete; rengeteg fotót gyűjtöttem, az összes fellelhető korabeli magyar dagerrotípiát megkerestem az interneten, és megmutattam a stábtagoknak. Ez végig előttünk volt.

Tudsz még mást is az ük-ükapád 48-as tapasztalatairól?

Csak ennyit lehet tudni róla. Szabómester volt, tábori szabóként került a seregbe is. Fennmaradt róla egy öregkori fotó. A szabadságharc után neki is bujdosnia kellett, ez a szó is mindig előttem lebegett. Ő inspirálta a sztorit.

Történelmi filmrajongóként mit szólsz ahhoz, hogy a kormánypárti média azért támadta a Filmalapot, mert több (szerintük) hiteles magyar történelmi filmre van szükség?

Ez az igény 2018 őszén jelent meg, én pedig két és fél évvel ezelőtt kezdtem el a filmen dolgozni. Azt gondoltam, érdekes lesz egy ilyen diskurzus idején bemutatni a filmet, mivel a miénk nem egy, hogy mondjam, ünnepi kifestőkönyv.

Te elsősorban nem is úgynevezett történelmi filmet akartál forgatni, inkább egy testvértörténetet, amely csak mellesleg játszódik 170 éve?

Fontos volt, hogy testvérek legyenek, és fontos volt, hogy a főszereplő ambivalens karakter legyen, aki elbújt a sorozás elől, de aztán mégis útra kell indulnia a háborúba. Viszont az egész történetet az gyújtotta be, amikor rátaláltam a '48-49-es témára, attól állt össze minden. Kihívás volt, hogy bele tudjam írni a történetbe mindazt, amit olvastam a tanulmányoktól a szubjektív naplóbejegyzésekig, tehát ami a saját történelmünk ismeretanyaga.

Mit tettél azért, hogy a film ne ünnepi kifestőkönyv legyen?

Sokat olvastam a korról, megismertem az akkor élt emberek gondolkodásmódját, a problémáikat, a hétköznapi érzéseiket. A naplók és a történészek tanulmányai alapján egyre többet tudtam meg erről az időszakról. Lehetséges olyan történelmi filmet is készíteni, amelyben utólag értékelünk egy eseményt, de az könnyen didaktikussá válhat. Szerintem a nézők értékelik, ha bemutatjuk az ellentmondásokat, a morális küzdelmeket. Biztos van, aki szerint attól lesz hős egy főszereplő, hogy megjelenik lóháton, ellenfényben, szól a vonószenekar, a többi szereplő pedig elmondja róla, hogy ő egy bátor hős, de szerintem az én filmemben lévő esendő emberek is hősök. Én akként gondolok rájuk, mert a szabadságért harcoltak, élni akartak, nem tudhatták, mi a jó döntés, mégis részt kellett venniük a harcban – többen bele is haltak.

Lehet jó film az is, amiben a lovas-ellenfényes-hegedűs módon beszélnek a hősökről?

Az ilyen filmek is nagyon sokakban keltenek jó érzéseket, és ez is fontos. Lehet jó egy ilyen film is, ha van benne olyan érzelmi tartalom, amivel a néző azonosulhat.

Egyetértesz azzal, hogy több történelmi filmre lenne szükség?

Jó, ha készülnek történelmi filmek, de nem jó, ha direktívák vannak, az sem, ha ezek kiszorítanak más típusú filmeket. Én örülök, ha jönnek a történelmi filmek, de nagyon fontos a mai problémákról is beszélni, és fontos szórakoztatni is.

Kaptál a Filmalaptól ezzel kapcsolatban visszajelzést? Éreztél bármilyen kiemelt figyelmet azért, mert történelmi filmről van szó?

Egyáltalán nem. A forgatókönyvről beszéltünk néhányszor, és azzal kapcsolatban tettek szakmai javaslatokat. Az Inkubátor-programnál (A Filmalap elsőfilmesek támogatására létrehozott programja, amelyben pályakezdő filmesek az átlagnál sokkal kisebb támogatással készíthetik el a bemutatkozó nagyjátékfilmjüket – K. B.) hét percben kellett bemutatni a filmtervet; erre hónapokig készültünk. Szerintem az fogta meg a zsűrit, hogy érthető volt a koncepció: a szabadságharcos fiatalokat szeretném megmutatni közelről, milyen lehetett néhány napjuk az erdő mélyén. A prezentációhoz jelmezes fényképeket készítettünk a lehetséges szereplőkről, ezek az arcok segítettek megmutatni, milyen lesz a történet világa.

Volt olyan szándékod, hogy párhuzamot vonj a '48-49-es események és a mai kor között?

A filmben egy 170 évvel ezelőtti fiatal útját látjuk, a jó és rossz döntéseit. Valószínű, hogy a film nézői egy idő után felteszik maguknak a kérdést, hogy ők mit tennének egy hasonló helyzetben. Ilyen háborúk napjainkban is zajlanak; mindez akár ma is megtörténhet.

A rendszer ellen lázadó magyarok sztoriját párhuzamba lehet hozni 2019-cel?

A nézőknek eszébe juthat ilyesmi is, de nekem nem volt ilyen direkt szándékom; hogy emberek a szabadságukért harcolnak, az mindenkori kérdés, amiről mindig érdemes beszélni. A szabadságharc idején bizonytalan, átláthatatlan volt a helyzet: nemcsak az osztrák császári és az orosz cári seregek támadásai miatt, de azért is, mert az országon belül is sok volt az etnikai konfliktus. Különösen érdekelt a világosi fegyverletétel és az aradi tizenhármak kivégzése közötti időszak, amikor az emberek nem tudták, mi lesz, féltek, gyanakodtak. Fónagy Zoltán, a film történészszakértője úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy az emberek üvegcserepeken jártak. Ezt akartam megmutatni.

Erdő / Forest (2011) from György Mór Kárpáti on Vimeo.

Mit gondolsz arról, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum új igazgatója megkeresné Petőfi Sándor csontjait a fehéregyházi csatatérnél?

Egy ásatásnak nagyon érdekes eredményei lehetnek. Az, hogy Petőfi maradványainak keresésére indulnak olyan, mint egy film szüzséje: van benne valami lelkes fikció.

Az összes eddigi kisfilmedben is egész másmilyen módon mesélted el a történeteidet a megszokotthoz képest: nagyon kevés szóval, kevés beszéddel, a háttérben szép lassan összeálló sztorikkal, és most ilyen a Guerilla is.

Ezt a stílust a történetek hozzák, nem tudatosan alakult így. Ilyen hangulatú sztorik érdekeltek, és lehet, hogy ez a jellemző rám is. Jó az emberi reflexeket figyelni, tekintetekkel, gesztusokkal megmutatni a történeteket. Most új filmterveken dolgozom, lépéseket teszek afelé, hogy minél több embert megszólítsanak a filmjeim, szélesebb körben működjenek. Ez egy fejlődési folyamat. Például most használtam a legtöbb filmzenét; jó volt a közös munka Asher Goldschmidt zeneszerzővel. Így a saját filmem kapcsán is rájöttem, mennyire meg tudja emelni a zene a jeleneteket. Lehet, hogy a következő filmemben még több zene lesz.

Provincia (2014) from György Mór Kárpáti on Vimeo.

Szerinted mi köti össze a filmjeidet?

Az eddigiek mind valamilyen fiatal közösségben játszódnak. Speciális helyzeteket látunk, sokszor egy kívülálló szereplő révén ismerjük meg a közösséget.

Ez valamilyen saját, személyes történetedből adódik, a saját múltadból?

Nem, de meghatározó élményem, hogy a gimnáziumban megbuktam, így lett belőlem filmes. Néhány botrány és bukás után elmentem nyárra egy filmbe dolgozni.

Miből buktál?

Sok tantárgyból. Lusta voltam, nem tanultam, lógtam. Vettem egy újságot, és kiültem a parkba iskola helyett. Aztán nyáron, amikor a barátaim elutaztak vagy mentek a Szigetre, én ötkor keltem, és jártam ki a forgatásra. Ez nagy élmény volt, és a bukás után helyreállítottam a becsületemet azzal, hogy végigcsináltam a forgatást. A stábban ugrattak mint tizenéves gyereket, de közben tanítottak, hogyan készül a film – jó volt.

Aztán pótvizsgával helyrehoztad a bukást is?

Nem, évet ismételtem, aztán később is voltak még problémáim a tanulással. De a nyári forgatás élménye sokat adott, utána már kikértem a kamerát az iskolában; vitt előre, hogy lett egy tevékenység, ami érdekel.

A Gólyatábor című rövidfilmed annyiban mindenképp eltér a többitől, hogy egy abszolút aktuális, akkor friss, tényleg megtörtént sztorit dolgozott fel: az egyetemi gólyatáborokban történt, a gólyák elleni, eltussolni próbált nemi erőszakügyek ihlették.

Hatott rám egy színházi projekt, amit hasonló témában készített az unokaöcsém, Kárpáti Pál, és nagyon megrázóak voltak Panyi Szabolcs cikkei is. (Az egyetemi gólyatáborokban történt erőszakokról és azok fel nem tárásáról szóló cikkek itt olvashatóak: első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik rész – K. B.) Úgy éreztem, az egész ügy jellemző a mai közállapotokra. Arra gondoltam, gyorsan, egy-két hónap alatt lehetne egy olyan karcolat- vagy novellaszerű rövidfilmet forgatni, ami teljesen a máról szól. Hogy megmutassuk, hogyan reagáltak több esetben az egyetemi diákvezetők arra, amikor valakit ennyire súlyos sérelem ért; ezen keresztül egy pillanat alatt ráláthatunk a rendszerszintű problémákra. Csinálnék is még ilyet; jó, ha a napi valóságot mutatja meg egy film.

Student Union / Gólyatábor (2016) from György Mór Kárpáti on Vimeo.

Hogy érted, hogy a helyzet jellemző volt a mai közállapotokra?

Szerintem az országban gyakran jellemző az, ahogyan az ilyen személyes sérelmekre reagáltak a hallgatói önkormányzatok bizonyos tagjai. A HÖK-elnök, akit Rózsa Krisztián játszik, olyan, mint akiből pillanatokon belül minisztériumi főosztályvezető lesz; egy wannabe-államtitkár, kék ingben, a ma divatosan felnyírt hajjal. Olyan alak, aki mindig rögtön tudja, mi a jó döntés. Eléggé mai karakter.

Kárpáti György Mór Éjfél című, 2009-es kisfilmje ide kattintva tekinthető meg.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!