A Shazam! 53,5 millió dollárt termelt három nap alatt

2019.04.08. 08:32

A DC-univerzum új szuperhősfilmje, a Shazam! péntektől vasárnapig 53,5 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) jegybevételt ért el Amerikában és Kanadában - írja az MTI. Ez sem rossz teljesítmény a százmillió dollárból (28,6 milliárd forintból) készült produkciótól, de tény, hogy a DC legutóbbi nagy sikerei nagyobb lendülettel kezdtek: a Wonder Woman 100,5 millió dollárt termelt az első hétvégéjén, az Aquaman pedig ennél is többet, egészen pontosan 137,2 millió dollárt.

A hétvége másik bemutatója a Kedvencek temetője azért így is lemaradt a Shazam!-tól. A klasszikus horror 25 millió dolláros (7,1 milliárd forintos) jegyeladásával szerezte meg a sikerlista második helyét. És ez bizony a töredéke annak, amit az Az című King-horror hozott, ennek a bevétele ugyanis 123,4 millió dollárra (35,3 milliárd forintra) rúgott a premierhétvégéjén 2017-ben.

A múlt heti listavezető Dumbo közben pedig a harmadik helyre esett vissza a maga 18,2 millió dollárjával, vagyis 5,2 milliárd forintjával.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!