gi

Ilyen lett volna a világháború az okostelefonok korában

Kritika a Kilenc hónap háború című filmről

2019.04.19. 07:11

Itthon olyan lassan telik az idő. A háborúban valahogy gyorsabb

– mondja a Kilenc hónap háború című dokumentumfilm főszereplője, Jani, aki sok kárpátaljai magyarral ellentétben nem indult útnak az Európai Unió normalitása és biztonsága felé, amikor az oroszok Krím-félszigeti bevonulása miatt kiküldték a katonai behívót kétszázötvenezer ukrajnai fiatalnak, hanem kivonult a frontra. És ott nem lett semmi baja – mármint nem érte lövés. Hogy máshogyan megsérült-e, az már más kérdés. És erről szól a film.

De Csuja László rendező (aki játékfilmesként a Virágvölggyel mutatkozott be nemrég) kemény fába vágta a fejszéjét, mert Jani az a fajta srác, aki nem szeret az érzéseiről beszélni, sőt már azt sem nagyon szereti bevallani, hogy vannak érzései. „Ne idegeskedj már, ne sírj már” – ezt elég sokszor elmondja az anyjának, de lehet ezt akár egyfajta életfilozófiaként is venni tőle.

Így viszont nagyon nem egyszerű dokumentumfilmesként részletgazdag képet festeni arról, milyen hatása is van a háborúnak – ránk. Mert a Kilenc hónap háború különlegességét épp az adja, hogy megmutatja: az, hogy "háborúban vagyunk", nemcsak a történelemkönyvek poros lapjain, és nemcsak valahol tízezer kilométerrel arrébb, valami sivatagos, turbános, minden tekintetben távoli országban hangozhat el. Hanem a mában, itt, a határainknak épp csak a túloldalán is. És ez, a harcok közel hozása igazán jól sikerül a filmnek; a másik, a részletgazdag portré már kevésbé.

Mert persze egy zárkózott, nehezen kommunikáló embernek is érzékelhetővé lehet tenni az érzéseit, de ez igazi bravúr lenne, ami Csuja Lászlónak csak egyszer sikerül a bő egyórás filmben: amikor Jani egyik bajtársa meghal, és erről beszél a telefonjával felvett videónaplójában. Elmondja, hogy sokk miatt kezelték kórházban, és amikor a sztori lényegéhez érne, egyszerűen elharapja az egészet és kikapcsolja a kamerát, valahogy így:

A kezéért nyúltam, tiszta vér volt minden, és… Mindegy.

Csak itt, ennél az összes többinél erősebb érzelmi hatásnál törik át a fal. Persze érdekes még a már idézett okfejtés az időről, de a többi esetben marad a zárkózottság. Azt látni pedig, ahogyan Jani anyja éli meg a fia kilenc hónapon át, éjjel-nappal tartó életveszélyét, érzelmileg persze hatásos, de ezek a részek nem mutatnak semmi meglepőt, csak könnyeket és aggodalmat, pont ahogy azt bárki gondolná.

Máskor arra tesz kísérletet a film, hogy azt sejtesse, Janit agresszívabbá, ingerültebbé tette a háború. De részben a zárkózottsága, részben a film rövidsége miatt valójában nem ismerjük meg eléggé a főszereplőt ahhoz, hogy tudjuk, milyen is volt előtte, és valóban változásról van-e szó, vagy csak egyszeri kilengésről.

Így a Kilenc hónap háború inkább attól izgalmas, hogy megmutatja, milyen lett volna a világháború az okostelefonok korában. Ha nemcsak utólag, fekete-fehér archív anyagokat használó dokumentumfilmekből, múzeumokból és tudományos publikációkból tudnánk, milyen egy lövészárok, egy páncélozott ajtajú, föld alatti bunker, mit csinálnak a katonák, amikor épp senki nem lő, és mit, amikor igen. És Csuja – a főszereplővel együtt – ehhez tökéletesen megtalálta a legjobb eszközt, Jani videótudósításait, amelyeket a családjának küld, és amelyekben bemutatja az egymást unalmukban borotvahabbal szívató katonákat, a valószínűleg semmilyen emberi jogi egyezménynek meg nem felelő tábori börtönkamrát, a rosszkor rossz helyen lévő civilek vegzálását, meg 

egyszerűen azt a hétköznapi életet, amiben nincs az ég adta világon semmi hétköznapi.

És ez is ritkaság, egyedi és – szó szerint – borzasztóan érdekes, pláne hozzáadva azt a tényt, hogy mindez mennyire közel játszódik a nézőkhöz is, akik pedig nyilván (és teljesen természetes módon) elképzelni sem tudják, hogy valaha is hasonló helyzetbe kerülhetnének. A borzasztóan érdekesen túl viszont hatalmas teljesítmény lett volna, ha mindemellé még egy hús-vér ember poklába is be tudott volna vezetni a Kilenc hónap háború.

Ne maradjon le semmiről!



  • Tippek
  • Lakáshitel