Liam Neeson is beugrik az egyik készülő Kingsman-filmbe

2019.05.28. 10:54

Liam Neeson is szerepet kap az egyik készülő Kingsman-filmben, írja a Deadline. A Mark Millar által készített Marvel-képregényekből eddig két film készült (az elsőt eléggé szerettük, a másodikat kevésbé), és a tervek szerint jövő februárban érkezik a harmadik, ami a fiktív titkosszolgálat megalakulásáról szól majd.

Az előzményfilm a tervek szerint az 1900-as években játszódik majd, így nem szerepel benne az eddigi két film főszereplője, Taron Egerton és Colin Firth, cserébe olyan neveket győztek meg a produkcióhoz Liam Neeson mellett, mint Ralph Fiennes, Aaron-Taylor Johnson (Bosszúállók, Ha/Ver), Djimon Honsou (A galaxis őrzői, Aquaman, Tarzan legendája), Daniel Brühl (Becstelen Brigantyk) vagy Stanley Tucci. Ahogy az eddigi két filmet, úgy ezt is Matthew Vaughn (Ha/Ver, X-Men: Az elsők) rendezi majd.

Ami érdekesség még, hogy az előzményfilmmel párhuzamosan készítik a Kingsman 3-at is, amellyel lezárnák a filmsorozatot, és ebben természetesen újra szerepet kap Firth és Egerton is. Utóbbival Vaughn különösen szerethet dolgozni, hiszen együtt forgatták a hamarosan nálunk is mozikba kerülő Rocketman c. filmet Elton John életéről.

Ne maradjon le semmiről!