Júliustól forog Woody Allen új filmje

2019.06.05. 12:53

Februárban jött a hír, hogy Woody Allen Spanyolországban forgatja majd legújabb filmjét valamikor nyáron. Most már azt is tudni, hogy a munka július 10-én kezdődik majd, és a történet középpontjában egy házaspár áll, akik ellátogatnak a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválra, majd szerelmi kalandokba keverednek, egészen pontosan a feleség beleszeret egy briliáns francia rendezőbe, a férj pedig egy spanyol nőbe. 

A spanyol stúdió az amerikai rendezőre jellemző színvonalas produkciót ígér közleményében. Mint kiemelték, a Woody Allentől megszokott intelligens forgatókönyv és elsőrangú nemzetközi szereplőgárda már összeállt.  Az egyelőre A WASP2019 munkacímen futó romantikus vígjáték főszereplője az Oscar-díjas Christoph Waltz és Gina Gershon lesz, de mellettük feltűnik majd Elena Anaya spanyol színésznő és Louis Garrel francia színész is.

#metoo

Azt egyelőre nem tudni, hogy ezt a filmet hogyan és hol mutatják majd be, ha egyszer elkészül.  A rendező előző alkotásánál ugyanis az amerikai premier elmaradt, mert a MeToo-mozgalom miatt ismét előkerült, évtizedekkel korábbi családon belüli szexuális zaklatási vádak miatt az Amazon úgy döntött, nem forgalmazza A Rainy Day in New Yorkot. Allen ezt persze nem hagyta annyiban, és februárban 68 millió dolláros (19 milliárd forintos) kártérítési pert indított ellenük. Ugyan az amerikai közönség nem láthatta A Rainy Dayt,  Európában el lehet csípni, augusztustól Hollandiában, majd ősztől más országokban is vetítik a mozik.

Forrás: Variety/MTI