Végre megcsodálhatjuk Wonder Woman új jelmezét

2019.06.06. 09:05

Patty Jenkins rendező Twitteren tette közzé az első hivatalos képet a Wonder Woman folytatásából, amin végre rendesen megfigyelhető a Csodanő új jelmeze. (Eddig csak forgatási képek kerültek nyilvánosságra.) Jenkins azt is bejelentette, hogy a film az előzetes várakozásokkal ellentétben nem lesz ott a San Diego-i Comic Con filmes és képregényes rendezvényen. A Wonder Woman 1984 kampánya ugyanis később, csak idén decemberben kezdődik majd. A premier 2020. június 5-én lesz.

Ahogy a címéből is kiderül, a szuperhősfilm folytatása a nyolcvanas években játszódik majd. Kristen Wiig, a Saturday Night Live korábbi sztárja lesz a Wonder Woman folytatásának főgonosza. Ő fogja játszani Cheetah karakterét (vagyis Gepárdot), aki amúgy 1943-ban a Wonder Woman képregénysorozat hatodik számában tűnt fel először. Később Cheetah karakterének több inkarnációja is volt, a legismertebb Barbara Ann Minerva, a brit antropológus és örökösnő, aki egy afrikai dzsungelben tett expedíció során nyerte el a Gepárd erejét. 

Emellett több szereplő visszatér az előző filmből, olyanok is, akikre nem számítottunk, ugyanis meghaltak. Mégis úgy tűnik, hogy Hippolyta (Connie Nielsen) királynő és Antiope (Robin Wright) az új részben is feltűnnek, flashback-jelenetekben fogjuk látni őket. Még meglepőbb, hogy a Chris Pine által játszott Steve Trevor is visszatér, annak ellenére, hogy ő is életét áldozta az első film küzdelmeiben. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!