James Bond előtt még Enyedi Ildikóval vonatozik a sztárszínész

Az vonzott a leginkább, hogy Enyedi Ildikóval dolgozhatok: már régóta meg akartam ismerni, és amint megtudtam, hogy főszereplőt keres az új filmjéhez, végre tudtunk is találkozni”

– mondja Hollywood és az európai mozi egyik nagy kedvence, az Arany Pálma-díjas Léa Seydoux, aki éppen Budapesten forgatja Enyedi Ildikó következő filmje, a Füst Milán regénye alapján készülő A feleségem története női főszerepét. Aztán amint vége a forgatásnak, azonnal repül, hogy elkezdje a következő James Bond-film forgatását, mivel szokatlan módon az ő „Bond-lány” karaktere egy második filmben is visszatér a Spectre után.

„A regényt nem ismertem, de amikor a film miatt elolvastam, nagyon megrendített. A történet csak látszólag egyszerű, végül egészen összetetten mutatja meg, milyen nehéz és komplex dolog a szeretet, a szerelem és egyáltalán, az élet. És az is nagyon tetszik az Ildikóval való közös munkában, hogy női szemszögből mutat be egy erősen egy férfikarakterre épülő történetet. Nagyon megrendítő mindaz, ami ebből kisülhet” – teszi hozzá Seydoux.

A film forgatásában most valamivel a fele után tart a stáb: az 57. napból kedden zajlik a 31., most épp a pesti Vasúttörténeti Parkban, ahol egy korabeli mozdony és egy vasúti kocsi várja a délutáni forgatást. A magyar premier viszont még odébb van: Enyediék először persze elküldik az addigra remélhetőleg elkészülő filmet a cannes-i vagy a többi nagy fesztivál zsűrijének, aztán itthon 2020 végén vagy 2021 elején lesz a bemutató, részben a kosztümös filmhez szükséges sok utómunka miatt. Korábban 11 napot Hamburgban forgatott a stáb, aztán augusztus végén Máltára utaznak, egyrészt persze azért, mert a film egy hajóskapitányról szól, tengerünk meg nincsen, másrészt azért is, mert sok a koprodukciós partner: a Magyar Nemzeti Filmalap 1 milliárd 150 millió forinttal támogatta a filmet, további kétmilliárd forintot az olasz, francia és német partnerek tettek bele.

„Füst Milán több írása, így ez a regény is túllóg az irodalom és az elmondott történet határain: olyan fontos dolgokat is érint, mint hogy egyáltalán hogyan is éljük az életünket.

Ez megfog egy kamaszt, és én ilyen tekintetben megmaradtam kamasznak: ezek az alapkérdések továbbra is intenzíven érdekelnek

– mondja Enyedi Ildikó. – Ráadásul Füst Milán felépített egy Az ezeregy éjszakához hasonló, labirintusszerű világot a regényben, és ezt is szeretnénk visszaadni. Nem egy kamaradarabot forgatunk, azt szeretnénk, hogy egy sokszínű világ jelenjen meg a filmen, és ugyanúgy vesszünk el benne, ahogy a regényben is.”

A Testről és lélekről című filmjével hosszú szünet után visszatérő, és rögtön az Oscar-jelölésig is jutó Enyedi a sajtótájékoztatón azt is elmondta, tulajdonképpen magától értetődő döntés volt, hogy több nyelven (és ne magyarul) forogjon a film. „Füst Milán nagyon pontosan tudta, milyen aurát, milyen kulturális hátteret jelent a nyelv, hogy mit jelenthet egy »párizsi nő« egy olyan ember számára, aki az egész életét a tengeren töltötte. A legkisebb mellékszereplőig tűpontosan használta ezt ebben a sajátos Bolygó Hollandi-történetben; én csak mentem utána.” Így magyar színészek csak mellékszereplőként jelennek meg a filmben, Enyedi Hajduk Károly minapi jelenetét említi meg példaként.

Mindenesetre hiába holland tényleg a főszereplő, Gijs Naber korábban nem tudott róla, hogy egy Füst Milán nevű magyarnak van egy híres regénye egy holland hajóskapitányról, akit megcsal a felesége. „Ildikó mutatta meg a regényt, de rögtön beleszerettem abba, ahogy a főszereplő, mint egy tigris, a végsőkig küzd az élettel, a szerelemmel, a másik megértésével, és nem adja fel. Még ha a legmélyebbre kerül is, mint a karakterem a filmben, akkor is igyekszik felkelni, és csak menni előre.” Naber egyébként szerepelt már magyar filmben: Csoma Sándor a Casting című egyetemi diplomakisfilmje főszerepére kérte fel. Ő volt a pornórendező, aki Michelle Wild tolmácsolásával próbált meggyőzni egy kamaszlányt, hogy vetkőzzön le a kamera előtt. Csoma pedig Enyedi tanítványa az egyetemen, így amikor látta a filmet (itt írtunk róla), megkereste Nabert, és végül őt választotta főszereplőül. „Ezért is érdemes nagyvonalúnak lenni szegény egyetemistákkal” – nevet Enyedi.

A rendező-forgatókönyvírót arról is kérdezik a sajtótájékoztatón, amit a Variety című amerikai filmes lapnak mondott: hogy a filmmel kitörne a „kelet-európai rendezőnők gettójából”. „Valójában nem kitörésről van szó, csak nem veszem figyelembe az ilyen elvárásokat. Fiatalon egyszerűen azért tettem így, mert volt bennem egyfajta vakság, csak mentem afelé, ami igazán érdekelt, ahogy most is, csak öregebben már kicsit tudatosabban érzékelem a környezetet is. Amelyben egy kelet-európai rendezőnőtől vagy egy keményen szociális érzékenységű témát várnak el, női szemszöggel és a valóban alulreprezentált női témák képviseletével, vagy egy extrémen erős szerzői gesztust. Hát én meg próbálok háttérbe húzódni, ahogy az előző filmemben is, ráadásul egy férfiról készítek filmet, nagy örömmel.”

A film operatőre, a Hollywoodban is keresett Rév Marcell szintén visszahúzódásról beszél, ahogy Láng Imola látványtervező is: azt mondják, hiába van szó kosztümös filmről, korhű jelmezekről és díszletekről, nem akarják, hogy a látvány rátelepedjen a filmre. Egyébként nem digitálisan, hanem filmre forgatnak, ami Rév szerint mindig nagyobb koncentráltságot jelent, mivel nincs lehetőség végtelen számú újrafelvételre (vagy legalábbis sokkal drágább).

A sajtótájékoztatón jelen volt Louis Garrel (Álmodozók, A hűséges férfi) is, aki szerint az egész film „az álmok nyelvén beszél”, mert „egy álomban minden mindennel összefügg, de furcsán, kuszán és zavarosan. Mi is olyanok leszünk a filmben, mint egy álom karakterei.”

Havas Ágnes azt is elmondta, egyrészt az Arany Medve és az Oscar-jelölés után természetes volt, hogy a Filmalap Enyedi új filmje mögé áll, de külön örültek, hogy végre valaki magyar irodalmi feldolgozással jelentkezett. Amely irodalmi mű egyébként száz évvel ezelőtti szemszögből ábrázolja a férfi-női kapcsolatot. „Sokszor beszélgetünk arról Rév Marcival – mondja Enyedi –, vajon hogy fog mai környezetben hatni az, ami Füst Milán életében magától értetődő élethelyzet volt – mert én egyáltalán nem írtam át a történetet.

Hát, szerintem érdekes lesz.”