Házasságtörés még nem okozott ennyi kéjt

Kritika a Pajzán kíváncsiság című filmről

MV5BMmI0YmExZTEtNzczZC00YTAyLWIwODMtZGY3NjJhMWE5MTM3XkEyXkFqcGde
2019.07.06. 09:08
A francia Lou Jeunet arról készített filmet, hogy a szerelem és a vonzódás zűrzavara milyen bizarr, már-már beteg élethelyzeteket képes szülni. A Pajzán kíváncsiság szerelmi sokszögének alakjai valódiak: a századfordulós Párizs irodalmi életének szereplői voltak mindannyian. Nem biztos, hogy boldogok lennének, ha látnák a róluk szóló filmet.

- Tudod, az van, hogy ha lehet, még pornóból is kosztümöset nézek.

- Tudod, ez egy kicsit azért beteg.

- Hülye vagy? Elvágyódom – ez tök romantikus!

A fenti társalgás nem a fantázia szüleménye, néhány éve tényleg megtörtént velem: én voltam Az Elvágyódó Romantikus, a sértegető beszélgetőpartnerem pedig egy lány volt. Lou Jeunet francia rendezőnő első mozifilmje, a Pajzán kíváncsiság pedig nemcsak francia és kosztümös, hanem erotikus is – ahogy azt talán a címe is jelzi. Naná, hogy látni akartam!

Jeunet filmje a 19. század második felének dekadens és buja Párizsában játszódik, amit Guy de Maupassant számtalanszor megírt pikáns, nagyvárosi pletykákból táplálkozó novelláiban. Abban a Párizsban, ahol a házasság sokkal inkább jelent kötelességet, mint életreszóló szerelmet. Abban a Párizsban, ahol minden második ember csábító, hódító, titkokat őriz, félre kacsingat vagy viszonya van – és, valljuk be, rohadék is egy kicsit.

A Pajzán kíváncsiság egy olyan szerelmi sokszög története, amelynek alanyai valóban léteztek, és valóban ismerték egymást: a filmet az erotikus, sőt pornografikus írásairól ismert Pierre Louÿs és a vele hosszú időre viszonyba keveredő, szintén irodalmi pályát választó Marie de Régnier egymásról készített intim fényképei ihlették. Hasonló meztelen képek általában prostituáltakról maradtak fenn ebből az időszakból, de “a korszak prostituáltjaival ellentétben Marie nem takarja el az arcát a felvételeken, egyenesen a kamerában néz” – emelte ki a Variety interjújában a film rendezője, Lou Jeunet.

A szerelmesek története mindannyiunk fejébe vési: óriási fájdalom és szívás, amikor az ember végül nem amellett köt ki, aki mellett, úgy érzi, helye lenne. Marie de Régnier úgy lett Henri de Régnier szimbolista költő felesége, hogy közben végig kellett néznie, hogy a férfi, akit mindig is akart (Pierre Louÿs), más nők oldalán keresi a boldogságot. Pierre Louÿs tragédiája pedig ezalatt az volt, hogy a nő, akit szeret (Marie de Régnier), valaki más felesége lett, az a valaki más pedig nem egy vadidegen, hanem egy barát (Henri de Régnier).

Bár férj és feleség nem lehetett Pierre-ből és Marie-ból, mindez azonban nem zárta ki, hogy szeretők legyenek. És ha már csinálták, akkor úgy csinálták, hogy ne legyen benne köszönet: a szexuális fantáziájuknak teret engedve, a házasságtörést a csúcsra járatva tették egymást boldoggá. Marie először csak annyit kért az amatőrfotós Pierre-től, hogy a decens férj háta mögött készítsen róla meztelen képeket, ahogy a többi nőről is, akikhez köze volt a hódításai során (a bohém férfi ugyanis fényképes naplót vezet a megdöntött nőkről), a többi meg már jött magától.

“Egy szerelemtől megtébolyodott nőnél tragikusabbat el sem tudok képzelni” – írta Pierre Louÿs az Egy anya és három lánya című művében. Ez a tétel a Pajzán kíváncsiság női főszereplőjére is rettenetesen igaz. Marie pedig még inkább megtébolyodott, amikor a külföldön vigasztalódó Pierre egy egzotikus, szexuális energiákkal teli szépséggel tért haza Algériából, aki szabadossága miatt nagyon hamar népszerű lett a fiatalember baráti körében is. Hát persze, hogy Marie is olyanná szeretett volna válni, mint ő.

Az erotomán szerzőnek egyébként nem ez az első találkozása a mozivászonnal: huszonnyolc éves korában írt, Asszony és a bábú című regénye alapján készült Luis Buñuel utolsó filmje, az 1977-es A vágy titokzatos tárgya. Pierre Louÿs pályájának talán legrejtélyesebb momentuma, hogy 1906-ban, mindössze 36 éves korában, elhallgatott, és visszavonulása egészen az 1925-ben bekövetkezett haláláig tartott. 55 éves koráig élt.

Egyik magyar fordítója és munkásságának szakértője, a nyugatos Szini Gyula – akit Kosztolányi “az új magyar irodalom utászának” nevezett – így írt róla:

Pierre Louys, akit a világhír már huszonhat éves korában elkényeztetett, fiatalon letört és életének utolsó húsz éve egy beteg, magányos ember különös élete volt, aki könyvtárszobája titokzatos csöndjébe menekült a világ elől "mint a sebzett vad". Finom arisztokratikus feje huszonhat éves korában az átszellemült, törékeny testű költőé, rejtélyes férfiszépség, mintha valamely ezoterikusan erotikus regényének hőse volna. És törékeny testét, mint barátai is elárulják, nem kímélte: a nagy hedonista nemcsak írta, hanem élte is a nagy életet és eközben szerezte későbbi élete átkát, a betegséget, amely szobája négy fala közé száműzte. Kínzó asztma gyötörte és éjjel nem tudott aludni. Éjszakai bagoly lett, aki könyvei közt virrasztott, gondolkodott, tanult és... nem írt.

Pajzán kíváncsiság

MV5BNzM2YTJmYTYtMjJkYS00ZGQ4LWI1ODEtMjBjZGVhZTIxZThjXkEyXkFqcGde

Index.hu: 4/10

IMDb: 6,4/10

AlloCiné: 2,9/5

Lou Jeunet filmje tehát Pierre Louÿs őrült fiatalságába repít vissza, ahol súlyos titkokat őrző nők és nyalka, bajszos ficsúrok keresztezik egymás útját, és ahol majdnem mindenki annyira szeret valakit, hogy képes akár mással is osztozkodni rajta. Miközben látványban is nyakig megmártózunk a századfordulós, szexuálisan kísérletező Párizsban, a látottakat Debussy modern köntösbe öltöztetett dallamai kísérik. Nem véletlenül, hiszen Oscar Wilde mellett Claude Debussy is jó barátja volt a hedonista Pierre Louÿs-nak.

“Pierre Louys legszebb, legnevezetesebb tette, hogy Claude Debussyből ő csalta ki a Pélleas et Mélisande kísérő zenéjét, amely Debussy lángeszét először revelálta a világ előtt. Debussy félszeg, félig műveletlen, csaknem írástudatlan ember volt, mint Jacques Émile Blanche leírja, amikor Pierre Louys szárnyai alá vette és a szegény muzsikust, aki kiadótól kiadóig hiába kilincselt, szellemileg vezette és anyagilag is támogatta” – írja róla Szini Gyula. Debussy műveiből Arnaud Rebotini gyúrt kortárs elektronikus tánczenét a filmhez, ami hasonlóan izgalmas kontrasztot teremt, mint Sofia Coppola szintén kosztümös, Marie Antoinette című filmjének zenei válogatása, többek között a Strokes, a Cure és a New Order számaival.

Hogyan írt a szexről Pierre Louÿs?

"Húshagyókedden bohócruhát csináltattak nekem, hátul egy rombusz alakú folttal, amit a seggem közepén fel lehetett emelni, így nem kellett levetkőznöm. Hét férfival és egy nővel vacsoráztam, akit Fernande-nak hívtak, s teljesen meztelen volt. Mama is ott ült. Tudod, ameddig még szűz voltam, nem engedte, hogy egyedül vacsorázzak valakivel. A hét férfi fogadott, hogy mindegyik háromszor tesz a magáévá, s a végén lesz-e annyi sperma a fenekemben, hogy megtöltsön egy pezsgőspoharat; Fernande pedig megígérte, hogy kiissza ezt a poharat, ha állják a fogadást." (Részlet Pierre Louÿs Egy anya és három lánya című művéből.)

Mindez első ránézésre nagyon érdekesnek tűnik, de a Pajzán kíváncsiság összességében véve inkább egy elhibázott lehetőség, egy óriási kapufa: tele van szép képekkel, jó nézni, különösen a Marie-t játszó Noémie Merlant-t, mégsem működik, nem viszünk haza semmit. Bármilyen izgalmas téma is Marie de Régnier és Pierre Louÿs szerelme, csak egy totálisan átélhetetlen történetet kapunk csupa ellenszenves, a karakterfejlődést hírből sem ismerő szereplővel, akik iránt nemhogy rokonszenvet nem érzünk, egyáltalán nem is értjük őket.

Szokás mondani, hogy álló fasszal képtelenség jó döntéseket hozni, én pedig most úgy gondolom, hogy nedves bugyival sem lehet jó filmet készíteni. Lou Jeunet annyi érzékiséget sűrített a filmjébe, ami kiszorítja a józan észt, így csupán zagyva, követhetetlen fejlemények láncolatának tűnik a Pajzán kíváncsiság, semmiképpen sem koherens egésznek. És amíg pornót például nem kimondottan a sztori miatt néz az ember, moziba még mindig a jó filmek miatt járunk – a Pajzán kíváncsiság pedig sajnos nem az.

Ne maradjon le semmiről!