De Niro és DiCaprio együtt szerepelhetnek Scorsese filmjében

2019.07.29. 11:05

A MovieWeb azt írja, hogy Leonardo DiCaprio után Robert De Niro is csatlakozik Martin Scorsese Killers of the Flower Moon c. filmjéhez. Miközben a rendező Netflixre készülő The Irishman c. filmje még meg sem jelent, az új produkciót már 2020 nyarán vagy már tavasszal elkezdik forgatni.

Az új filmet novemberben kezdik el az előkészületeket, nagyjából azzal egy időben, hogy a The Irishman (amiben De Niro is szerepel) megjelenik. Ez ugyebár az a film, amelyhez szupermodern fiatalító technológiát használnak, de gyártás közben kiderült, hogy ez sokkal hosszabb ideig tart, mint gondolták.

Mindeközben a Killers of the Flower Moon sorrendben a hatodik közös filmje lesz Scorsesének és DiCapriónak együtt, de utóbbi De Niróval is szerepelt már közös filmben. Ugyanis 1993-ban De Niro alakította a fiatal DiCaprio erőszakos mostohaapját az Ez a fiúk sorsa c. filmben.

Ahogyan korábban mi is megírtuk, Scorsese új filmje egy kegyetlen gyilkosságsorozatról szól majd az 1920-as évek Oklahomájában. A történet szerint a helyi osage indiánok részesedést kaptak a földjükön talált olajlelőhelyekből, majd egy idő után többjük is rejtélyes gyilkosság áldozatává vált, ahogy azok is, akik megpróbálták felgöngyölíteni a bűntényeket. Az ügy eljutott az akkoriban megalakuló FBI-hoz is, akik ennek az ügynek is köszönhetően tettek szert országos ismertségre.

A filmmel kapcsolatban Martin Scorsese találkozott az osage indiánok vezetőjével is, hogy megbeszéljék, hogyan tudná a film anyagilag is segíteni az ott élőket. Állítólag ezen a beszélgetésen hangzott el az is, hogy De Niro is szerepel a filmben.

Ne maradjon le semmiről!