Nagyon hosszú vérengzésre számíthatunk az Az 2-ben

2019.07.29. 12:35

Őrült hosszú lesz az Az - Második fejezet. A rendező megerősítette, hogy a következő részben közel 3 óráig nézhetjük a gyilkos bohócot, írja a Digital Spy. 

Idén jelenik meg az Az - Második fejezet, a 2017-es Stephen King-adaptáció folytatása. Ebben már 27 évvel az első rész után járunk, a gyerekszereplőkből felnőttek lettek. Ráadásul olyan felnőttek, akiket például Jessica Chastain (X-Men, Elit játszma), James McAvoy (Széttörve, Üveg), vagy Jay Ryan (A szépség és a szörnyeteg) játszanak. A filmhez a hivatalos előzetes is kijött már (erről mi itt írtunk):

 A filmmel kapcsolatban a rendező, Andy Muschietti erősítette meg, hogy az előzőnél is hosszabb, 2 óra 45 percnyi horrorra számíthatunk. A rendező emellett azt is hozzátette, hogy aki már látta, azok közül eddig még senki nem panaszkodott a film maratoni hosszúságára. Az Az - Második fejezet egyébként szeptember 5-től lesz látható a mozikban, az Index kritikája az első részről pedig itt olvasható.

Ne maradjon le semmiről!