Egy pláza tetején nyílt meg 2019 egyetlen budapesti autósmozija

7A8A0344
2019.08.06. 04:52

Ha lehet hinni az internetnek, akkor Magyarországon összesen egy darab autósmozi működik, és az sem szigorúan véve az. A csopaki kertmoziban összesen 10 autóval be lehet állni a nézőtér szélére, minden oldalra öt darab kocsival, és ebben kimerül itthon az autósmozi fogalma, annak ellenére, hogy egy időben több is működött az országban, sőt, még Budapesten is létezett a Nagykőrösi úton egy. Kár, mert tök jó buli lehet, legalább is úgy sejtem, mert soha az életben nem jutottam el egybe se, úgyhogy minden elképzelésemet csak és kizárólag az ötvenes évekről szóló amerikai filmekből merítem, ahol Googie-stílusú bódékból vitték ki tálcán a malátaturmixokat a hátranyalt hajú fiataloknak, akik esetleg meg merték fogni egymás combját az este végére.

Az igazság az, hogy az autósmozi annyira ósdi fogalom, hogy teljesen érthető, miért kopnak ki a köztudatból. És igen, a streaming miatt is, hiszen felállítok egy tabletet az autóban, összekötöm a hangrendszerrel, és majdnem ott vagyok, ráadásul ki sem kell állni a parkolóhelyről. Miközben a tradícionális mozik is küzdenek, és zongorázzák végig a technológiai lehetőségeket (3D, IMAX, 4DX), az autósmozik olyanok, mintha valaki bemenne a könyvtárba, és követelné, hogy adjanak ki neki egy hőseposzt viasztáblán. Vannak jobb, kényelmesebb, látványosabb, és kisebb energiabefektetést igénylő megoldások arra, hogy megnézzünk egy filmet. Például elmegyünk moziba vagy otthon kibogarásszuk valamelyik online videotékából. Vannak filmek, amiket tök jó lehet autósmoziban látni, de kifejezetten egy film sem kívánja meg ezt a formát, nosztalgia ide vagy oda.

És még azután is ez a véleményem, hogy elmentem az Árkád tetőparkolójába megnézni a Moulin Rouge-t az autónkban ülve. Az Örs vezér téri pláza kitalálta, hogy a parkoló kihasználatlan felső, fedetlen szintjét autósmozivá alakítja, a promó benne pedig az, hogy a belépő autónként 5500 forint, ebből viszont 5000 forint egy vásárlási utalvány, amit az üzletközpont majdnem összes boltjában le lehet vásárolni, úgyhogy ha már eljöttünk ide, akkor el kell jönni még egyszer, hogy megérje. Két fővel számolva a fejenként 2700-as belépő ugyan a mozijegyek felsőkategóriája Budapesten, de sehol nincsen a Cinema City VIP-hez képest, ahol 6000 körül van a belépő, igaz, ehhez komplett büfé és luxusfotel is jár, ellentétben az autónk első ülésével, ahol egyik sincs.

Az Árkád rendezvényszervezői is sejthették, hogy ezért az árért a szolgáltatás kissé vékony, ezért a filmvetítés tényét feldobták azzal, hogy a bejáratnál kapásból hozzánk vágnak két kis popcornt és két kis üdítőt. Ha ez nem lenne elég, kapunk egy kis zászlót is, amit lengethetünk, és kijönnek a tényleg görkoris felszolgálók, akiktől lehet rendelni pluszba üdítőt, popcornt, gumicukrot, illetve kétfajta ízű GrillCornt, amiről azt feltételezem, hogy grillezett kukorica, de ez csak az újságírói megérzésem. A dolog működik, a Moulin Rouge utolsó húsz percében lengettem a zászlóm, és tényleg odagurult egy segítő, akitől már kérhettem is készpénzért cserébe a Túró Rudit.

De ez igazából csak a körítés, mert végül is filmet nézni jöttünk. Az Árkád tetején nem hagyományos filmvetítés történik, ami a nyári, 6 körül kezdődő vetítések esetében érthető, de a LED-falas megoldás a minőség kárára megy, néha a pixelek nem tudják kontrollálni magukat, és nagyobb csapatokban mutatnak hibákat. Nem akarok általánosítani, de a film, amit mi láttunk, picit akadozott, mintha gond lenne a képkocka-sebességgel, vagy szaggatna a gép, ami meghajtja, de ez a Moulin Rouge kapkodós, videóklipes stílusa miatt csak sokára tűnt fel. És szintén ebből az egy filmből kiindulva a vetítések szinkronosok lesznek, de ez azért sem baj, mert könnyen lehet, hogy egy előttünk álló kocsi teteje kitakarná a feliratokat. A hang tökéletesen működik az autó rádióján keresztül, bár kíváncsi vagyok, hogy a környező panelházak erkélyéről is be tudnának-e a lakók mozizni, ha megtudnák a frekvenciát.

Esti vetítésre érkeztem, ami pont akkor kezdődött, amikor lement a nap, úgyhogy sajnos nem tudom megmondani, hogy mennyire lehet elviselhető a kora esti kezdésnél a napsütés, de az esti még pont elviselhető volt harminc fokban, lehúzott ablakokkal. A tetőparkoló világítása viszont működött, és volt egy különösen erős reflektor a vászontól jobbra, amit ha nem takart ki az A-oszlop, akkor még messziről is elég vallatós hangulata volt. Egy adott ponton lekapcsolódott a teljes világítás, ami ideális környezetet teremtett, de aztán visszatért megint. Lövésem sincsen, hogy miért, bár az éjszakai világításban is teljesen jó volt az élmény.

Az más kérdés, hogy megérte-e. Semmiképpen sem ajánlanám olyannak, aki először itt fog megnézni egy filmet, mert erre azért vannak sokkal kevésbé nyakatekert megoldások is. De ha valaki látja, hogy éppen megy a kedvenc filmje, van egy autója, és van kedve egy augusztusi estét eltölteni az Árkád parkolóházában, annak mindenképpen ajánlom. A dolog hangulata hasonlít az amerikai tematikus éttermekhez, ahol minden fölé helyezték a Stetson-kalapokat és a bőrcsizmákat a belsőépítészetben, de amúgy a város legjobb bordáját csinálják, csak éppen fordítva működik: az Árkád autósmozijába nem a tartalom miatt érdemes jönni, hanem minden másért. És van annak egy furcsa hangulata, hogy nézünk egy filmet az autónkban, körülöttünk korcsolyás fiatal nők keringenek, de a vászon mellett látjuk, hogy valaki a lakótelepen felgyújtja a villanyt a konyhában.

Fontos tudnivalók:

  • Jegyet csak személyesen lehet venni az Árkád földszintjén, az információs pulttal szemben, csak készpénzért. A jegyért cserébe kapunk egy karszalagot, amit a helyszínen felraknak nekünk. Mi ne rakjuk fel otthon.
  • Vetítés előtt fél órával kezdődik a beengedés a parkoló harmadik szintjén. Mi először a másodikra mentünk véletlenül, és akármennyit tekeregtünk, nem jöttünk rá, hogyan lehet a másodikról a harmadik emeletre felhajtani, úgyhogy ki kellett mennünk a parkolóból, majd vissza. Óriási protip, hogy a P3 táblát kövessük az elejétől fogva.
  • Mindenért csak készpénzzel lehet fizetni.
  • A parkolást nem bízzák ránk, két biztonsági ember segít megérkezni és távozni.
  • A hang a rádión keresztül jön, szóval ha valami nem klappol az autórádiónkkal, akkor ne inkább el se induljunk.
  • A mosdók az Árkádban vannak, azaz be kell menni az épületbe, lesétálni két szintnyi, este már nem működő mozgólépcsőn, végigsétálni egy üres folyosón, és benyitni egy ajtón, ami a felirata szerint már zárva van.
  • A vetítést csak vihar idején szakítják félbe, enyhe eső még nem számít.
  • Az ötezer forintos kupont egy évig lehet felhasználni.
  • A vetített filmek listáját itt lehet elolvasni.
  • Frissítés: a cikk megjelenése után szóltak olvasóink, hogy az Árkád ugyanilyen konstrukcióban indított autósmozit Pécsen is, arról itt lehet megtalálni mindent.

 (Borítókép: Szombat Éva)