Álomszereposztással jön a Kisasszonyok új verziója

2019.08.13. 20:48 Módosítva: 2019.08.13. 23:01

Nem könnyű szereposztásban felvenni a kesztyűt a Kisasszonyok című klasszikus regényből készült 1994-es filmmel, amelyben Winona Ryder, Claire Danes és Kristen Dunst játszották a főszerepeket, de Greta Gerwig, a Lady Bird kétszeresen Oscarra jelölt rendezője megpróbálkozik vele: az ő filmjében Emma Watson, Meryl Streep, Timothée Chalamet, Saoirse Ronan, Laura Dern, Florence Pough és Bob Odenkirk is játszik. Most pedig megjelent az első előzetes.

kisasszonyok2
Fotó: IMDb

Sőt, Gerwig a szereposztással újrázik is: a Lady Birdnek is Ronan és az azóta Oscarra is jelölt Chalamet voltak a főszereplői. A film alapvetően persze követni fogja Louisa May Alcott regényét a négy lánytestvérről, akik az 1860-as évek Massachusettsben válnak felnőtté, és küzdenek a kor elvárásaival (amelyek szerint egy nőnek főként és legelsősorban az a dolga, hogy férjhez menjen), de az előzetes hírek szerint nem kronologikus rendben mutatja majd be az eseményeket.

Az előzetesből mindenesetre úgy tűnik, hogy túlzottan nagy kilengésekre nem kell számítani, klasszikus kosztümös filmről van szó. Florence Pugh mindenesetre azt nyilatkozta róla, hogy Gerwig verziója igenis revelatív lesz, mert ma is „nagyon releváns” lesz az egész, de hát persze mit mondana a film egyik főszereplője, ha nem ezt.

Igaz, Gerwig élete is mutat hasonlóságot a 150 évvel ezelőtti korral, amikor még elég megdöbbentő volt, hogy egy nőből is sikeres alkotó válhat: hiába telt el azóta annyi idő, még mindig ott tartunk, hogy 2018-ban ő mindössze az ötödik nő volt, akit rendezői Oscarra jelölt az Akadémia.

Gerwig egyébként jelenleg is egy női történetet forgat: párjával, Noah Baumbachhal együtt készítik a Barbie-filmet, ami eredetileg egy feminista sztorinak indult, de azóta elég sok minden megváltozott, szóval jelenleg kérdéses, mi lesz belőle végül.

Ne maradjon le semmiről!