Kormányközeli bizalmi emberre bízták a magyar filmet

2019.08.23. 12:00

A Művészetek Palotája vezérigazgatója lesz az új filmügyi biztos, jelentette be Gulyás Gergely a mai kormányinfón. Káel Csaba az idén januárban elhunyt Andy Vajnát váltja. Vajna halála után sokáig nem neveztek ki új filmügyi biztost, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója még június végén is azt nyilatkozta egy interjúban, hogy "kormánybiztost nem neveztek ki Andy helyére,

és azt jelezték felénk, hogy nem is fognak, engem pedig megkértek, hogy folytassam a munkát.

A filmszakmai döntőbizottságot utoljára augusztus közepén töltötték fel új tagokkal.

Káel a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett szerkezet-építőmérnökként, majd később elvégezte a  Színház- és Filmművészeti Főiskolát film- és tv-rendező szakon. A '90-es években reklámügynökséget alapított és vezetett, majd a később VIVA TV-ként működő Z+ zenecsatorna executive producere lett.

Országosan ismertté az első Orbán-kormány idején vált,

amikor az általa alapított Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. részt vett az Országimázs Központ szervezésében megtartott állami ünnepségek projektjeiben. Amikor felszámolták a céget, az állam 900 millió adóbefizetést bukott, de a 2004-ben lezárt nyomozás szerint semmilyen károkozás és bűncselekmény nem történt. A Happy End Kft-vel Káel csinálta többek között 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is a Fidesz kampányát, ezután azonban hátrább lépett a közvetlen politikacsinálástól.

A 2000-es években került a Művészetek Palotájához, ahol művészeti tanácsadóként dolgozott, illetve operaprogramokat szerkesztett. A MÜPA-nak 2011-ben lett a vezérigazgatója, két évvel később pedig kinevezték a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnökének.

Karrierje során több dokumentumfilmet, tévéjátékot és kisjátékfilmet készített, köztük 2002-ben a Bánk bán című operafilmet, amely az első Orbán-kormány filmes presztízsprojektjének számított, legutóbb pedig 2015-ben a Kárpáti György vízilabdázóról szóló portréfilmet. 2010-ben ő is filmet akart csinálni a Toldiból, de a Filmalap 2013-ban inkább Pálfi György - később szintén megbukott - projektjének szavazott bizalmat. Régóta aktív operarendezőként, de egyéb főrendezői munkái között vannak olyanok is, mint a 2000-es millenniumi tűzijáték, a Szent Korona Országházba költöztetésének ceremóniája, Placido Domingo 2016-os koncertje a Budapest Arénában, illetve a 2017-es vizes vébé nyitó- és záróünnepsége. Érdekesség még, hogy Káel 1991-ben rendezett egy videoklipet is Ákos egykori együttesének, a Bonanza Banzainak a Valami véget ért című dalhoz.

2013-ban Nádasdy Kálmán-díjjal tüntették ki, 2017-ben megkapta az Érdemes művész elismerést, 2018-tól Budapest kulturális és turisztikai nagykövete, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének a birtokosa, és a Francia Becsületrend lovagja.