Három évet kell még várni a Fekete Párduc folytatására

2019.08.24. 21:01

Zajlik az élet a Disney jelenleg is zajló kétnapos fesztiválján, a D23 Expón: érkezett előzetes többek közt az új Star Wars-sorozathoz, a Marvel bejelentett több új sorozatot is, és ezen túl is volt még egy csomó kisebb bejelentés. A Marveles vonalhoz kapcsolódik, hogy Kevin Feige, a Marvel stúdió atyaúristene az eseményen bejelentette, hogy 2022. május 6-án jelenik majd meg a rettentően sikeres Fekete Párduc folytatása – írja a Verge.

Az már a júliusi Comic-Conon kiderült, hogy a film készül, és azt is sejteni lehetett, hogy sokat kell még rá várni: Feige akkor egy interjúban elmondta, hogy a forgatást valószínűleg 2021-ben kezdik majd. A Fekete Párduc 2-t az első filmért is felelős Ryan Coogler rendezi majd, aki elmondta, nem fognak spórolni az idővel, mert a céljuk az, hogy jó legyen a végeredmény.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a Fekete Párduc 2 az újonnan bejelentett sorozatokhoz hasonlóan kapcsolódik-e majd a negyedik fázis többi filmjéhez, de az eddig látottak fényében elég meglepő lenne, ha nem ez lenne majd a helyzet.