Évekkel később sem tudja lerázni magáról a nemierőszak-ügyét

2019.09.02. 10:38

Új filmmel jelentkezett Nate Parker rendező, és a velencei filmfesztiválon bemutatott American Skin sajtótájékoztatóján szóba hozta azt a nemierőszak-ügyet, ami miatt úgy tűnt, végleg elvágódik 2016-ban az ígéretes filmkészítői karrierje, írja a Variety.

Parker filmje, a The Birth Of A Nation (Egy nemzet születése) nagyon jó kritikákat kapott a szaksajtóban, amikor 2016 elején bemutatták a Sundance filmfesztiválon. A film Nat Turner rabszolgafelkelését, és annak leverését dokumentálta. A Birth Of A Nationt egészen 2016 nyaráig ünnepelték, amikor a sajtó tudomást szerzett a rendező  és a film társírója, McGianni Celestin tizenhét évvel ezelőtti nemi erőszak-ügyéről, majd arról is, hogy az őket erőszakkal vádoló nő később öngyilkos lett. Parkert felmentették a vád alól, de az ügyet nagyban befolyásolta, hogy tehetséges birkózóként elnézőbben viszonyultak hozzá, valamint a nemi erőszakhoz is másként álltak a bíróságok az ezredforduló idején, mint a 2010-es években. Parker meglehetősen rosszul kezelte ezt a #metoo előtti helyzetet, rendszeresen kitért az ügyét taglaló kérdések elől. Az egész ügyről itt írtunk részletesebben.

A Birth Of A Nation végül messze nem kapott akkora figyelmet, mint a Sundance után (ahol a forgalmazási jogokat rekordösszegért, 17,5 millió dollárért vásárolta meg a Fox Searchlight), és úgy tűnt, hogy az üggyel Parker karrierjének is vége. De idén mégis elkészített egy új filmet, amit a velencei filmfesztiválon mutattak be: az American Skin egy bosszúálló apáról szól, aki túszul ejt egy egész rendőrőrsöt, miután a fegyvertelen fiát járőrök lelövik.

Parker a film sajtótájékoztatóján megszólalt a karrierjét majdnem derékba törő ügyével kapcsolatban:

Az utóbbi három évben nagyon sokat tanultam. Úgy érzem, hogy sok bölcsességet szereztem. Három évvel ezelőtt eléggé botfülű módon nem érzékeltem a valóságát azoknak a helyzeteknek, amik akkor éppen zajlottak. Emiatt nagyon sok embert bánthatott az, ahogy válaszoltam a dolgokra, és ahogy megközelítettem őket. Elnézést kérek tőlük.

A sajtótájékoztatón részt vett Spike Lee (Csuklyások, Szemet szemért) is, aki támogatta Parkert, és elmondta, hogy meghallgatta a rendezőt, és főleg azt, hogy mennyit fejlődött az utóbbi időben, és úgy döntött, hogy kiáll mellette.

Az American Skinnek egyelőre még nincsen amerikai premierdátuma, de Olaszországban biztos be fogják mutatni az év folyamán. A kritikák nem voltak kedvesek, a Variety kivételével minden nagyobb presztízsű lap rossz véleménnyel volt a filmről a Metacritic gyűjtése szerint.