Vérfürdővel és a rémikrekkel jön a Stephen King-klasszikus folytatása

sleep2
2019.09.09. 05:09

Megjelent a végső előzetes az egyik leghíresebb Stephen King-mű, A ragyogás filmes folytatásához, az Álom doktorhoz: az első részben traumatizált Danny Torrance visszatér a hotelbe, ahol tönkrement az élete, de nem egyedül, hanem más olyan emberekkel, akikben szintén megvan a ragyogás képessége.

A sztori leírása szerint Dan Torrance már épp megtalálna a rég keresett nyugalmat az életében, amikor találkozik az Abra nevű tinédzserrel, aki osztozik vele a képességében. Abra kétségbeesetten a segítségét kéri, hogy együtt vegyék fel a harcot Kalapos Rose és követői ellen, akik úgy szeretnének halhatatlanokká válni, hogy ahhoz a ragyogás képességével bírókon keresztül vezet az út.

Dan és Abra így aztán szövetségesekké válnak, és élet-halál harcba kezdenek Rose és társai ellen. Sőt, az, ahogyan Abra felvállalja és használja saját képességét, Dant is ráveszi arra, hogy végre szembenézzen saját képességével, és ezzel feltámassza a múltja szellemeit.

Az előzetesből az is kiderül, hogy a filmben megjelennek A ragyogás emblematikus részei: a betört, redrum feliratú ajtó, a háromkerekű bicikliző Danny és a vérfagyasztó ikrek is.

A filmet Stephen King is látta már, és annak ellenére őrületesen tetszett neki, hogy az első részt tudvalevőleg utálta.

A Doctor Sleepet Mike Flanagan fogja rendezni, aki már sikeresen megbirkózott egy megfilmesíthetetlennek tartott King-könyvvel. A főszereplő Ewan McGergor lesz, a főellenségét Rebecca Ferguson (Mission: Impossible) fogja játszani.

A film még idén, november 9-én eljut a magyar mozikba is, nem sokkal azután, hogy kifut az épp aktuális Stephen King-kasszasiker, az Az második része.

Ne maradjon le semmiről!