Ezért a hentelésért jött Magyarországra Arnold Schwarzengger

terminator6.png
2019.09.23. 16:26

"Budapest a világ egyik legjobb városa. (...) A legjobb döntés volt ide hozni a forgatást" – mondta Arnold Schwarzenegger a hatodik Terminátor-film, a Sötét végzet magyarországi forgatásán, amit élete végén Andy Vajna, a második és harmadik részek producere is felkeresett.

A Terminátor 6 ráadásul nem csupán Budapesten (az Origo Filmstúdióban, valamint Ferihegy környékén) forgott, hanem vidéki helyszíneken is: például a kecskeméti Mercedes-Benz gyár és a komáromi, azóta már bezárt Nokia gyár területén.

Terminator: Sötét végzet október végétől lesz látható a magyar mozikban, augusztus végén mutatták be a film második előzetesét, amelyhez hétfőn megérkezett a szinkronos változat, amelyben Linda Hamilton és a többiek immár magyarul beszélnek.

A Sötét végzet 27 évvel a Terminátor 2 eseményei után játszódik. A rendező a Deadpoollal befutott Tim Miller, a két legjobb Terminátor-filmet jegyző, egyébként pedig az Avatar-folytatásokon dolgozó James Cameron producerként vett részt a projektben.

Terminator: Sötét végzet október 31-én kerül a magyar mozikba, a sztorijáról itt írtunk bővebben.

Ne maradjon le semmiről!