Új előzetessel megy Amerikába a felújított Sátántangó

2019.09.28. 22:22

Huszonöt évvel a bemutatása után az idei Berlinalén felújítva mutatták be Tarr Béla hét és fél órás remekművét, a Sátántangót, amit szeptember 29-én, vasárnap, az 57. New York-i Filmfesztiválon is levetítenek. A New York-i vetítés elé a film új előzetest is kapott.

Az előzetes képsorait többek között Martin Scorsese, Gus Van Sant, Jim Jarmusch, a New York Times, a Guardian és Susan Sontag méltatásai kísérik – legutóbbi állítólag évente egyszer megnézte a monumentális eposzt, amit világszerte a legfontosabb filmek között tartanak számon.

A Sátántangó digitális felújítását 4K felbontásban a Los Angeles-i Arbelos forgalmazó, filmrestauráló cég és a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Filmlabor készítette. A felújított Sátántangó a berlini világpremier alkalmával elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját, majd augusztusban a szintén 25 éves szarajevói filmfesztiválon is bemutatták.

A Krasznahorkai László regénye alapján készült fekete-fehér alkotás 35 mm-es kópiáját rangos gyűjteményekben őrzik, köztük a New York-i MOMA-ban, a Belga Királyi Filmarchívumban és a Berkeley Art Museum and Pacific Film Archive-ban. A felújított Sátántangót hamarosan az amerikai mozik is műsorra tűzik és Blu-ray lemezen is megjelenik majd.

Az 57. New York-i Filmfesztivált szeptember 27-től október 13-ig tart, Tarr Béla filmjét pedig angol felirattal, két szünettel vetítik le. (via IndieWire)

Ne maradjon le semmiről!