Készül az új film Harisnyás Pippiből

2019.10.02. 13:08

Újabb játékfilm készül Astrid Lindgren világhírű gyerekregényéből, a Harisnyás Pippiből, ezúttal a Paddington című brit sikerprodukció alkotóinak közreműködésével, írja a The Hollywood Reporter alapján az MTI.

Pippi lifting horse
Kép: Ingrid Vang Nyman/The Astrid Lindgren Company

A vörös copfos, szeplős, felemás harisnyás, bátor és jókedvű szupererőskislány története először 1945-ben jelent meg. Astrid Lindgren svéd szerző regényét azóta 77 nyelvre fordították le, és több mint 65 millió példány fogyott belőle világszerte. A könyvből és folytatásaiból pedig számos tévéfilm és filmadaptáció született már.

Az új filmes adaptáción a StudioCanal és David Heyman brit producer Heyday Films produkciós vállalata dolgozik. Heyman volt a producere a Paddington és a Paddington 2. című brit kasszasikereknek is. A Pippi-film elkészítését az Astrid Lindgren Company is támogatja.

Nils Nyman, Lindgren unokája, az Astrid Lindgren Filmvállalat igazgatója elmondta, hogy Heyman és StudioCanal elég garancia arra, hogy jó film készülhet, amely visszaadja mindazokat az értékeket, amiket a Harisnyás Pippi közvetített.

2018-ban mutatták be Svédországban az Unga Astrid (Astriddá válni) című filmet, ami Lindgren életét dolgozza fel.