Jöhet egy alapos begombázás a gyerekkel a moziban?

2019.10.04. 05:07

Van köztük nagy, kicsi, vékony, dagi és olyan, aki néha csuklik, heten laknak egy kupacban. Ők a kuflik!

Akinek van három és hét-nyolc év közötti gyereke, annak egészen biztosan okoztak már dallam- (és szöveg)tapadást a fenti sorok Dániel András meséinek rajzfilmváltozatából. A kuflik, vagyis a bab alakú fura lények, akik se nem kiflik, se nem kukacok, évek óta a magyar gyerekmesék világának népszerű alakjai. Mindenekelőtt azzal tűnnek ki az irgalmatlan mesedömpingből, hogy nagyon mások. Ők maguk sem hasonlítanak semmilyen más mesehősre, és a velük megeső kalandok is egészen egyediek.

A mesekönyvek alapján először 2017-ben készült rajzfilm, ami tulajdonképpen hét kötet 14 történetének összefűzése volt egy 71 perces mesefolyamba Egy kupac kufli címmel. Most itt a folytatás, Dániel András azóta írt kuflimeséiből megint az Oscar-jelölt M. Tóth Géza és Jurik Kristóf készítettek moziváltozatot, ezúttal Mi újság, kuflik? címmel. Most is a könyvekből ismerős mesék vannak összefűzve, ezúttal is viszonylag gyerekbarát, 77 perces hosszúságban.

De mitől olyan mások a kuflik, mint a többi mesehős? Mi teszi Dániel András meséit olyan egyedivé? 

Miért van az, hogy más mesével ellentétben a kufliktól a szülők sem lesznek rosszul?

Egyrészt a szereplők miatt: Dániel karakterei kerülik a mesékben megszokott szép-csúnya, szegény-gazdag, jó-rossz felosztást. A kulfik és a mesék többi szereplői alapvetően nagyon kedvesek, viccesek, de közben iszonyúan lusták és nem minden esetben vág az eszük olyan gyorsan, ahogy kéne. Gyarlóságaik ellenére, hibáikkal együtt lehet szeretni őket, pont, ahogy az életben is van.

A kuflik nem keverednek a szó klasszikus értelmében vett kalandokba, ahol el kell jutni A-ból B-be, vagy véghez kell vinni valamilyen küldetést. Inkább belesodródnak bizonyos helyzetekbe, és arra mutatnak példát, hogy elég kicsit jobban figyelni egymásra, okos kompromisszumokat kötni ahhoz, hogy mindenki számára előnyös win-win helyzetek alakuljanak ki. Meg hogy semmit nem kell túl komolyan venni úgy általában, semmire nem kell rágörcsölni, hagyjuk, hadd menjenek a dolgok a maguk útján, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát.

A kuflikat látva az is egyértelmű, hogy Jamie és a csodalámpa óta nem született ennyire pszichedelikus mese gyerekeknek. A Mi újság, kuflik? történetei éppen úgy, mint a korábbi kuflimesék, helyenként erősen emlékeztetnek egy alapos begombázás vagy LSD-trip hangulatára.

Rossz az, aki rosszra gondol, de például a Máshogyoszkóp történetét látva nehéz nem valamilyen tudatmódosítóra gondolni. Adott egy sámli, amiről kiderül, hogy valójában nem is sámli, hanem egy olyan szerkezet, amire ráállva egészen máshogy látod a világot. Színesebbnek, zajosabbnak, szagosabbnak, bulisabbnak.

Az igazsághoz tartozik, hogy M. Tóth Gézáék néhány rövid összekötést leszámítva semmit nem változtattak a könyvekhez képest. Vagyis aki szorgalmasan olvasta az eddig könyvben megjelenő kuflimeséket, annak nem sok meglepetést tartogat a moziverzió sem. A film bemutatóján úgy tűnt, hogy ez a legkevésbé sem zavarja a célközönséget, vagyis a gyerekeket, akik inkább örömmel nyugtázták, hogy ez most a pofavágóverseny, ez meg a kalózos kuflikaland. (Legfeljebb a felnőtteknek lehetett kicsit csalódást keltő, hogy az esténként ezerszer olvasott mesék szinte szó szerint, minden változtatás nélkül keltek életre.)

Mi ujsag-Kuflik az oszi levelek kozott
Fotó: KEDD Animációs Stúdió

Az előző kuflimozi két nagy erőssége is változatlan: az egyik, hogy a zenéje, Alpár Balázsnak köszönhetően most is kivételes, éppen úgy kilóg a mesezenék mezőnyéből, ahogy a történetek is. Alpár rengeteg zajt, zörejt, különleges effekteket használ, egy csomószor a zenei, és nem a szövegben vagy a képeken megjelenő poénokon nevetünk. A másik, hogy Scherer Péter óriási lelkesedéssel adja a hét különböző figura (plusz a többi szereplő és a narráció) hangját. Szóval valószínűleg még jó sokáig visszhangzik a fejünkben, hogy "Ők a kuflik!"

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Hírek