Történelmi dokumentumfilm készült a Tanácsköztársaságról

2019.10.30. 14:35

Október 31-én mutatják be az Ötödik alosztály – Vörösterror az Országházban című dokumentumfilmet, amely egy eddig alig ismert fejezetét dolgozná fel a Tanácsköztársaság alatti erőszaknak.

Ráadásul a dokumentumfilm elég látványosnak ígérkezik, ugyanis a kosztümös jeleneteket 15 színész segítségével vették fel, ezen kívül lesznek animációs betétek, archív felvételek, illetve több elismert kutató, B. Müller Tamás, Hatos Pál és Szabó Viktor is segít majd megérteni a vörösterror jelenségét és az 1919-es országházi eseményeket.

A produkció a Tanácsköztársaság 100. évfordulójára készült, és bemutatja majd többek között

  • a kommunista uralommal elszabadult brutalizáció gyökereit és működését,
  • a teljesen ismeretlen országházi vörösterrort,
  • az Országház épületében berendezkedő politikai nyomozó osztályt és az ott történt kínzásokat,
  • illetve Cserny József és terrorlegényeinek rémtetteit.

A Borbás Barna és Réti László dokumentumfilmjét október 31-én mutatják be 21:35-kor a Duna Worldön, itt pedig az előzetes látható: