Kéne egy terhes csaj, de csak kölcsönbe

Kritika a Seveled című filmről

Seveled jelenetfotók fotokredit Kiss Nelly teaser (1)
2019.12.07. 15:25

Semeleg. Ez is lehetne Orosz Dénes új romantikus vígjátékának címe. Vagy Sehideg. Vagy leginkább

Semeleg Sehideg.

Olyan film a valójában Seveled névre keresztelt komédia, amiről igazán nehéz szenvedélyesen írni, akár jót, akár rosszat. Langyos az egész, szeretni nem nagyon van benne mit, de utálni sem érdemes. Abszolút középszer. Olyan semmilyen.

Már az alapötlet is újrahasznosított: Good Bye Lenin! társadalmi kérdések helyett szívügyekkel. Gergő, a szoknyapecér filmkritikus nagyon szereti a beteg anyukáját, az anyuka is nagyon szereti őt, csak mielőtt elviszi a szívbetegsége, igazán szerette volna, ha még láthatja az unokáját, de hát nemhogy unoka nincs, még menyjelölt se akad olyan, aki egy éjszakánál tovább maradna Gergő életében. Aztán amikor az orvos azt mondja, most már tényleg csak pár nap van hátra a legrosszabbig, a fiú felbérli a flúgos és szerencsére terhes szomszédlányt, hogy játssza el Gergő eddig eltitkolt magzatának anyját, egyúttal az eddig eltitkolt barátnőt, hogy anyu nyugodtabban szálljon a sírba. De anyu természetesen felépül, viszont a szívét óvni kell, egy ekkora hazugságot nem lehet leleplezni a szív megszakadásának esélye nélkül, hát úgy kell tenni, mintha tényleg. Innentől az lenne a tét, hogy vajon végül tényleg igen lesz-e, de hát valójában nincs tét, a válasz már a történetleírásból, sőt a puszta témafelvetésből teljesen egyértelmű az elsőtől az utolsó pillanatig.

Marad az út, amin eljutunk odáig. De ez az út is langyos és semmilyen és középszerű. Minden fordulat törvényszerű, minden reakció kiszámítható, minden megoldás nyilvánvaló. És a jobbik eset, amikor egyszerűen csak ennyiről van szó: nagyjából a film felében üzembiztosan haladunk a borítékolható jelenetekből kirakott úton, de a másik felében hirtelen bejön a képbe valami ócska komédiába illő marhaság, a szereplők hirtelen megszűnnek emberiek lenni, az élő szereplőket hirtelen lecserélik sípolós gumikacsára, csak hogy kijöjjön egy rossz poén vagy előregördüljön a cselekmény, amikor magától nem menne.

Ilyenekre kell gondolni, mint hogy az anyuka egyszer csak kötelezi az ifjú párt, hogy csókolózzanak előtte, és nem hajlandó semmilyen ellenérvet elfogadni, hogy miért nincs kedve a gerlepárnak vezényszóra megnyalni egymás manduláját: addig ő ugyan nem távozik, amíg ez meg nem történik. Vagy elzavarja őket párterápiára, ahol aztán a terapeuta valahogy mindig pont a szavukba vág, mielőtt elmondhatnák, mi a helyzet, amikor meg nem, akkor nem hajlandó elhinni. És van pár olyan pont is a forgatókönyvben, aminek konkrétan semmi értelme: például a szerkesztő, aki akkor ajánlana jó állást Gergőnek, ha véletlenül pont lenne egy terhes menyasszonya, vagy a lány expasijának viselkedése, vagy a terhes sztriptíz.

Pedig elvileg a Seveled egyáltalán nem szeretne egy valóságtól totálisan elrugaszkodott, a röhögtetésért minden épelméjűséget feláldozó ökörséggé válni, mint amilyen az év elején a Kölcsönlakás volt, hanem kicsit kifacsart, de azért az emberi érzelmekről mégiscsak hitelesen szólni kívánó film akarna lenni. Épp ezért zavaróak a néha beköszönő, rettenetesen primitív megoldások. Lehetne mondani, hogy egy könnyed kis limonádénál épp megfelelnek ezek is, de valójában

egyszerűen igénytelenségről van szó: 

pontosan látszik Orosz Dénes és Várady Zsuzsi forgatókönyvén, hogy ha tényleg lett volna rá igényük, meg tudták volna írni ugyanezt a sztorit debilitás és túl könnyű megoldások nélkül.

Ennyire milyen

Index: 5/10

Épp azért lett csak középszerű, nem pedig igazán rossz film a Seveled, mert a forgatókönyv felmutat írói erényeket. Alapvetően törekszik arra, hogy hús-vér figurák szerepeljenek benne, legalábbis amíg néha le nem kell vedleniük az emberbőrt, hogy az „Ami Még Feydeau-nak Is Túl Bugyuta Lett Volna” című kötet lapjait tapétázzák a helyére. Ebben persze sokat számít, hogy a színészek is a lehető legkomolyabban vették a feladatukat: Tenki Réka soha, egyetlen percig sem él azokkal a könnyű eszközökkel, hogy hogyan is a legegyszerűbb egy közönséges sztriptíztáncosnőt eljátszani. Képes arra, hogy még a közönségességet is egy konzekvens jellem szerethető, önazonos részévé tegye, és félre is tudja tenni, amikor épp arra van szükség. Mészáros Béla is csak ritkán, egy-egy rosszabb poénnál játszik mesterkélten, a legtöbbször viszont nem a helyzetek komikumát domborítja ki, hanem a figurájának azokat a jellemvonásait – a szomorúságot, a zavart, a kétségbeesést, az idegességet –, amelyek idáig vezetnek. Az anyukát játszó Básti Julinak van a legnehezebb dolga, övé a legtöbb életidegen jelenet, de amikor nem ezeket kell játszania, meg tudja mutatni az anyában lejátszódó lelki folyamatokat úgy, hogy az túlmutasson az egyértelműn. A sminkes, a jelmeztervező és a stylist viszont sokat tesznek azért, hogy kiskalapáccsal leverjenek pár emberi réteget a figurákról: Tenki Réka iszonyú gagyi, a személyiségével teljes ellentétben álló kinézete csak zavaró, ahogy legtöbbször a skatulyából kihúzott ruhák is, amelyekről talán utólag, CGI-vel kellett eltüntetni az árcédulát, de egyszer-egyszer már túlmennek egy határon: például amikor a dúvad expasi (Mátray László) megjelenik egy csiricsáré, rikító X-Faktor-szereléssel keménykedni.

De amúgy

Még a sztori is szimpatikus dolgokra fut ki:

a tanulság végeredményben valami olyasmi, hogy ne a másoknak való megfelelés vágya hajtson bennünket, nézzünk inkább szembe a saját igényeinkkel, félelmeinkkel és önbecsapásainkkal. Ami ha nem is forradalmian újszerű, egy vígjátékban azért dicséretes, és sokkal több, mint amit a műfaj sok darabja (nem) állít. Az meg külön szép, hogy Orosz Dénes, akivel egyébként előző filmje, a borzasztó Coming Out kapcsán (jogosan) nem bánt kesztyűs kézzel a kritika, a legkevésbé sem arra használja a főszereplője foglalkozását, hogy bosszút álljon a kritikusokon, sőt, érzékenyen és empátiával kezeli a hősét, és még a mai médiaviszonyokat is behozza valamelyest a képbe a folyton megszűnő és tulajdonost cserélő újságokkal (ha az indok nyilván nincs is megnevezve).

Seveled jelenetfotók fotokredit Kiss Nelly teaser (12)
Fotó: Kiss Nelly / intercom

Épp ezért különösen dühítő a Seveled vissza-visszatérő igénytelensége: ha magában a fárasztóan sablonos átveréses történetben nem is volt meg egy nagy film ígérete, azért az látszik, hogy ugyanezt könnyedén meg lehetett volna csinálni igényesebben is, ha Orosz és Várady kicsit többet feltételeznek a nézőikről. (Mint Orosz első filmjében, a Poligamyban.) Ha Gergő irreális elvárásait a nőkkel szemben nem olyan bugyutaságok szimbolizálnák, hogy szívószálas szürcsölés meg kézzel evett palacsinták miatt szakít a nem elég tökéletes barátnőkkel. Ha fontos dolgok nem úgy derülnének ki, hogy az adott szereplő minden ok nélkül egyszer csak feltűnik az éppen arról beszélő háta mögött, és meghallja, amit nem kéne. Ha a kínos kamupárkapcsolati helyzetet nem az provokálja ki, hogy az anyuka, mint valami kettyós diktátor, erőszakkal csókot követel, hanem bármilyen finomabb megoldás, vagy ha Gergőt nem egyszerűen az kísérti meg a további hazudozásra, hogy egy bokájánál odarángatott szereplő belemondja a képébe gyakorlatilag azt, hogy „ha tovább hazudsz, nagy jutalmat adok neked”. Ha az egyik hosszan felépített történetszálnak nem az a megoldása, hogy a csúcsjelenetben azt mondják: „Ja, hogy az? Az igazából nem is úgy volt, hanem pont ellenkezőleg.”

Ha nem gondolná azt időről időre egy-egy magyar filmes, hogy vígjátékra pont jó lesz az igénytelen is, hiszen hát nem kell itt Bergmant várni, és kész (ahogy az ilyenkor sokszor elhangzik különféle nyilatkozatokban, lásd megint a Kölcsönlakást). Mintha nem lehetne igényes, a problémákat nem megkerülő, a legegyszerűbb megoldások csábításának nem engedő, de ezzel együtt is vicces vígjátékot rendezni. Van azért a filmtörténetben pár száz cáfolat erre. Azok közül kerülnek ki a filmek, amelyekre pár év múlva is lehet emlékezni. A Seveledet meg elfelejtjük egy hét után, mintha soha meg se történt volna.

Ne maradjon le semmiről!



  • Vennék
  • Bankszámla