Charlize Theron: Nem szégyellek arról beszélni, hogy az anyám megölte az apámat

Nem szégyellek erről beszélni, mert minél több szót ejtünk erről, annál többen jönnek rá, hogy nem egyedül őket érinti a családon belüli erőszak témája

- nyilatkozta a Dél-afrikai Köztársaságban, Johannesburgban felnőtt Charlize Theron, miután részletesen elmondta, hogyan történt, hogy tizenöt éves korában az anyja önvédelemből megölte a lányára és rá lövöldöző, alkoholista apjukat.

"Apám nagyon beteg ember volt. Apám alkoholista volt, amióta csak megszülettem. Elég reménytelen volt a helyzet, amelybe a családunk beleszorult. És az a kiszámíthatatlanság, amit egy függővel való együttélés jelent, olyasvalami, ami beleivódik a testedbe az életed hátralevő részére" - mondta Theron az NPR-nek adott interjújában, majd elmesélte az apja halálának estéjét.

Apám annyira részeg volt, hogy járni is alig tudott, amikor megjelent a házban egy fegyverrel. Anyám és én a hálószoba ajtajának dőltünk belülről, mert megpróbálta ránk törni az ajtót. Hátralépett egyet, és háromszor belelőtt az ajtóba. Egyik lövedék sem talált el bennünket, ami csak a csodának köszönhető. De hogy megvédjen bennünket, az anyukám vetett véget a dolognak.

Theron hozzátette: számára ez a történet mindig arról szólt, hogy mit okoz valakiben az, ha egy függő mellett kell felnőnie, és ez nemcsak rá, hanem rengeteg emberre igaz.

Theron arról is beszélt az interjúban, hogy 1994-ben, 19 éves pályakezdő korában egy "híres rendező" meghívta egy meghallgatásra az otthonába, de egyedül, piálva, egy pizsamában fogadta a lakásán, majd megfogta Theron lábát. A színésznő bocsánatot kért, majd elsietett, de hazafelé tartva a kormányt püfölte, olyan dühös volt saját magára, amiért nem mondta el a rendezőnek mindazt, amit kellett volna.

Arra viszont csak évekkel később jött rá, hogy ez szexuális zaklatás volt (erről szól új filmje, A botrány is a Fox News hírhedt vezetője, Roger Ailes sztoriján keresztül). Theron ugyanakkor azt is elmondta:

soha nem tartotta titokban a zaklatója nevét, de minden újságíró, akinek elmondta, úgy döntött, hogy inkább nem publikálja a nevet.

Ezt, hogy a története név nélkül jelent meg, csak utólag vette észre, amikor a Weinstein-ügy miatt rákeresett. Most viszont azért nem mondja el, mert nem akarja elvonni a figyelmet A botrány sztorijáról, de "eljön majd a megfelelő pillanat" erre is.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59