Reméljük, hogy ezek moziba kerülnek 2020-ban

Magyarországon egyre jobb kezekben van a filmforgalmazás, egyre több cég vállal be rizikósabb, rétegnek szóló, de külföldön jó sajtót kapó filmeket. A Pannonia Entertainment változatlanul hozza a klasszikus filmek felújított változatait a vidéki mozikba is, 2019 második felével a Netflix is betört a hazai mozik piacára, így már nagyvásznon nézhettük Az írt és a Házassági történetet, a Magyarhangya továbbra is szállítja a furcsaságokat, és a többiek sem állnak el olyan rizikósabb, de díjnyertes filmektől, mint a Portré a lángoló fiatal lányról, az Élősködők, a Bolti tolvajok, a Kafarnaum, vagy a Szívek királynője.

A mainstream filmekkel sosem volt probléma, és 2020-ban sem lesz, óraműszerűen jön majd az új Halálos iramban (május 21.), a Hang nélkül második része (március 19.), az új élőszereplős Mulan (március 26.), a Wonder Woman folytatása (június 4.), az évtizedes kihagyás után elkészült Top Gun 2. (július 7.), és így tovább. De feltehetőleg erre az évre is el fog készülni egy rakat olyan film, amikről majd folyamatosan olvashatunk, de Magyarországon csak epekedhetünk, és reménykedhetünk, hogy nálunk is mozikba kerülnek. Ezeket gyűjtöttük most össze.

De még mielőtt belekezdenénk az új listába, nézzük meg, hogy a tavalyin szereplő filmeknek mi lett a sorsa:

About Endlessness: a groteszk stílusáról híres Roy Andersson legújabb filmjét a velencei filmfesztiválon mutatták be, magyar bemutatóról nem tudni, de azt sejteni lehet, hogy tervben van, konkrét dátum még nincsen.

Benedetta: a Robotzsaru rendezőjének leszbikus apácákról szóló filmjét el kellett egy évvel tolni, miután a csípőműtéte miatt a 81 éves Paul Verhoeven nem tudta levezényelni az utómunkát. Mindenki a 2020-as Cannes-ra várja.

The Jesus Rolls (előző címén: Going Places): A nagy Lebowski kvázi folytatása a #metoo-korszak előtt készült, de a #metoo-korszak kellős közepén elég nehéz bemutatni, a Jesus Quintana figurájával készült filmet a római filmfesztiválon mutatták be, olasz mozikban műsoron is volt, de máshol nem nagyon kapkodtak érte.

In Fabric: A Magyarországon élő Peter Strickland zseniális ruhahorrorja sajnos teljesen elkerülte a magyar mozikat, de még a fesztiválokat és a filmklubos vetítéseket is. Itt írtunk róla.

Jojo Rabbit: Taika Waititi (Thor 3.) Oscar-várományos második világháborús filmje a tündibündi, képzeletbeli Adolf Hitlerrel január 23-án mozikba kerül nálunk.

Midsommar: Ari Aster nálunk forgatott horrorját bemutatták a magyar mozik, összesen 30 ezer nézőt hozott, ami egy ilyen furcsa filmtől nem is rossz teljesítmény. Úgy volt, hogy a fél órával hosszabb rendezői változat is forgalmazásba kerül, de végül sajnos nem lett belőle semmi. Az eredeti, moziban bemutatott változatról itt írtunk.

The Lighthouse: A fekete-fehér, pokolian vicces művészhorrort csak a Cinefesten mutatták be, azóta pedig sold out vetítéseken megy néha-néha a budapesti mozikban. Itt írtunk róla.

The Nest: A Martha Marcy May Marlene című 2007-es indie-kedvenc rendezőjének új filmje nem biztos, hogy Magyarországra eljut, de az biztos, hogy a 2020-as Sundance-re igen, ugyanis ott mutatják be. Operatőr: Erdély Mátyás.

Uncut Gems: Az amerikai kritikusok idei egyik líblingje, amiben hiába játszik Adam Sandler egy simlis uzsorást, nem mutatják be nálunk.

Where'd You Go, Bernadette: Az amerikai bestseller adaptációját be akarták mutatni Magyarországon, de végül levették a premierek listájáról. Az amerikai fogadtatást látva érthető, a langyos melodrámát Cate Blanchett főszereplése és Richard Linklater rendezése sem tudta vonzóvá tenni a közönségnek.

Annette

Leos Carax az európai művészfilm egy nagy misztériuma, aki 13 év kihagyás után, nagyjából a semmiből megjelent a 2012-es Holy Motors című filmjével, amiről csak a jóisten tudja megmondani, hogy pontosan miről szól, de egészen szerintem ő sem lenne biztos. A film különböző epizódokból áll, amiknek a közös pontja a Denis Lavant által alakított figura, aki néha egy CGI alatt nyögő színészt, néha egy föld alatt élő, fertelmes vadembert, néha pedig egy harmonikázó zenészt alakított, egyszer Eva Mendes, egyszer pedig Kylie Minogue partnereként. A Holy Motors azon ritka filmek egyike, amiket igazán semmihez sem lehet hasonlítani, ha innen nézzük, Buñuel, ha amonnan, akkor videoklip, de minden fény alatt valami másnak tűnik. Nem is próbált meg senki hasonlót készíteni. Kivéve Caraxot, aki magához képest eléggé fürgén összerakta a következő filmjét, az Annette-et, aminek a történetéről megint nem lehet sokat tudni (Egy standupos és egy operaénekes gyerekének különleges képességei lesznek), a közreműködőkről viszont annál többet: az egyik főszereplő a lassan a világ összes rendezőzsenijével dolgozó Adam Driver lesz, a másik pedig a hasonlóan remek Marion Cotillard, a zenét pedig – talán egy musical lesz? – a Sparks nevű évtizedes kultzenekar írja és adja elő, sőt, ők szolgáltatták a történet alapját és a forgatókönyvet is. Egy cannes-i premier tűnik a legvalószínűbbnek májusban.

Bergman Island

A filmesekről szóló filmek alapból nagy érdeklődésre számíthatnak, de a Bergman Island legalább három lovat ül meg egyszerre: Mia Hansen-Løve természetfeletti drámája két kitalált amerikai filmesről fog szólni, akik elmennek Ingmar Bergman egykori lakhelyére, Fårö szigetére dolgozni, de ott történik velük valami furcsa, és elkezd egybeolvadni a valóság és a fikció. Mi a harmadik ló? Hát az, hogy Hansen-Løve szintén egy párt alkotott Olivier Assayas (Carlos, A stylist) francia filmrendezővel, egészen a 2016-os szakításukig, úgyhogy ha úgy dönt, hogy önéletrajzi ihletésű lesz, akkor lesz miből táplálkozni. A filmbeli pár férfijét Tim Roth fogja alakítani, a nőt pedig vagy Vicky Krieps vagy Mia Wasikowska, sajnos annyira keveset tudni a Bergman Islandről, hogy még ezt sem lehet biztosan tudni. (Ha valakinek ismerős a cím, nem minden ok nélkül: 2004-ben készült egy tévés dokumentumfilm a legendás rendező mindennapjairól Fårö szigetén.)

Blonde

Joyce Carol Oates több év kutatás után hozta ki a Blonde című regényét, ami Marilyn Monroe életéről, de főleg a haláláról szól. Nem oknyomozás, hanem az író saját bevallása szerint egy “posztmodern/poszthumusz” regény, ami a színésznő jelenségét próbálja értelmezni, és bizonyítékot találni az Oates által felállított elméletre, hogy Monroe ugyan tényleg gyógyszertúladagolásban halt meg, de nem szándékosan. A főszereplőt Ana De Armas, az új James Bond-film női főszereplője (és többek között a Tőrbe csalva és a Szárnyas fejvadász 2049 színésznője) játssza, a producer Brad Pitt. Kicsit csalok, ugyanis a Blonde a Netflix gyártásában készül, úgyhogy ha csak a gigacéget, vagy a világ teljes szórakoztatóipari infrastruktúráját nem porlasztja el az apokalipszis, akkor egészen biztosan látni fogjuk majd otthon. De kár lenne csak ott, ugyanis a Blonde rendezője Andrew Dominik, akinek a mai napig csodálatos Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című westernt köszönhetjük.

Good Morning, Midnight

Ennyi év elteltével bátran kimondhatjuk, hogy George Clooney inkább közepes rendező, mint jó (sőt, ha a Kincsvadászokat is belevesszük, akkor kifejezetten rossz is tud lenni), de még így is tud érdekes projekteket választani magának. Itt van például A visszatérő forgatókönyvírójától (Mark L. Smith) a Good Morning, Midnight, ami egy világégés után játszódik, Clooney pedig egy magányos kutatót játszik az Északi-sarkon, ahol minden áron megpróbál valahogy kapcsolatot létesíteni egy Föld felé tartó űrhajó legénységével. A figura neve Augustine (= Ágoston), szóval már most el lehet kezdeni a filozófiai spekulálást. Annyit az irodaszékemből is meg tudok mondani, hogy nem Clooney tudósa lesz az egyetlen szereplő a filmben, mert leszerződött még rá Kyle Chandler, Demian Bichir és Felicity Jones is. A Good Morning, Midnight egy adaptáció lesz, méghozzá Lily Brooks-Dalton azonos című regényéből.

Green Knight

Ha bárki megkérdezné tőlem, hogy mire van szüksége a világ moziközönségének 2020-ban, akkor nem biztos, hogy azt mondanám, hogy egy 14. századi lovagregény megfilmesítésére. Valószínűleg azt válaszolnám, hogy egy kis pihire. Ami tulajdonképpen lehet egy Artúr-legenda feldolgozása is, amit David Lowery rendez. Lowery az egyik legérdekesebb amerikai filmrendező mostanában, rendezett már Terence Mallick-koppintást (Ain’t Them Bodies Saints), Spielberg-filmekre emlékeztető élőszereplős Disney-feldolgozást (Elliot, a sárkány), egzisztencialista romantikus filmet egy szellemről (A Ghost Story), és Robert Redford megható hattyúdalát is (Old Man And A Gun). Azt még nehéz megmondani, hogy a Sir Gawain és a Zöld Lovag feldolgozása milyen lesz, mert a halandók csak a rendező Instagramján láthattak pár ártatlan fotót a forgatási helyszínekről, de tartalmat még senki. Azt tudni, hogy olyanok lesznek a főszereplői, mint Dev Patel (Oroszlán), Alicia Vikander (Tomb Raider) és Barry Keoghan (Dunkirk).

King of Staten Island

Judd Apatow rendezőként meghatározta az előző évtized amerikai vígjátékait (A 40 éves szűz, Felkoppintva), erre az évtizedre viszont producerként tette le igazán a bélyegét (Koszorúslányok, Csajok), úgyhogy érdekes lesz látni, hogy mit fog letenni az asztalra az előbbi szerepben. Ráadásul egy olyan filmben, ami életrajzi ihletésű lesz, de nem az ő élete alapján, hanem a Saturday Night Live egyik problémás üdvöskéje, Ariana Grande exe, a Big Dick Energy-kifejezés ihletője, Pete Davidson lesz a főszereplője. A film Davidson gyerekkorát, és komikusi karrierjének kezdetét fogja felölelni, egészen a Staten Island-i kezdetektől: a sziget hivatalosan New York városának része, de nagyjából úgy viszonyul a metropoliszhoz, mint Csepel Budapesthez, azaz közigazgatásilag oda tartozik, de szinte külön világ. Davidson saját magát játszaná, de nem a saját neve alatt, mellette egy komikus (Bill Burr) és komoly színészek (Marisa Tomei) fognak feltűnni. Kíváncsi leszek, Davidson mennyire lesz tényező a premier idején, mert 2018 végétől (amikor depresszióra utaló posztokat pakolt az Instagram-profiljára, majd törölte azokat) volt pár hónap, amikor az amerikai popkultúrában kikerülhetetlen volt. Az egyelőre hivatalosan címnélküli filmet június 19-én mutatják be az Egyesült Államokban.

The Last Planet

Minden egyes évben lehetne rakni ezekre a listákra legalább egy Terrence Malick-filmet, az amerikai rendezőzseninél ugyanis teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor készül el egy-egy új alkotással, mikor tervezi őket bemutatni, mikor kotlik rajtuk inkább 2-3 évet, vagy mikor forgat valami teljesen újat, ahelyett, hogy az előzőt befejezné. Az biztos, hogy 2019-ben már a fesztiválokon megmutatta magát a sokáig Radegund címen futó A Hidden Life (kb. A rejtett élet) című történelmi drámája, ami Franz Jägerstätter életét dolgozza fel, aki osztrákként a második világháború alatt megtagadta a bevonulást. Malick a következő filmjére még visszább ment az időben, egészen Jézus Krisztus idejéhez, ugyanis a The Last Planet egy “sötét” feldolgozása lesz Krisztus-történeteinek. Itt még simán lehet ásítani, de magyarként kettőt dobban mindenkinek a szíve akkor, amikor megtudja, hogy Jézust nem mást fogja alakítani, mint a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza, aki egy ideig látszólag vonakodott a színészi léttől, de ezzel mintha megtalálta volna magának a tökéletes feladatot. A forgatást 2019-ben befejezte Malick, most visszatért otthonába, Texas államba, hogy megvágja a nyersanyagot, ami őt ismerve egészen biztos, hogy bődületes hosszúságú lett, úgyhogy kérdéses, hogy a The Last Planet fel fog-e bukkanni még 2020-ban, de ha igen, akkor Magyarországon kétszeresen is oda fogunk figyelni rá.

The Last Thing He Wanted

Joan Didion azonos című regényéből készült filmben egy veterán újságíró addig kutakodik fegyverkereskedők után, amíg egyszer csak szakmát nem vált, és ő is az lesz, és azt kell mondjam, hogy újságíróként 2019-ben pontosan megértem a döntését. Az újságírót Anne Hathaway játssza, az apját Willem Dafoe, illetve szerepel benne Ben Affleck is, aki esetében nagyon remélem, hogy minél messzebbre kerül a Batman nevű sötét felhőtől, ami belengte az utóbbi években, és elkezd inkább színészkedni. Az A listás szereplők mellett sokkal érdekesebb a rendező neve, Dee Rees rendezte a 2017-ben négy darab Oscar-díjra is jelölt, egyébként pompás Mudbound című filmet, ami az amerikai gazdasági válságot és a második világháború időszakát dolgozza fel egy fehér és egy fekete család viszonyán keresztül. A Mudbound egy remek, klasszikus sorsdráma volt szenvedő férfiakról, de női rendezőtől, női operatőrrel - az év egyik legjobb filmje volt. A The Last Thing He Wanted szintén Netflix-film, de attól még simán benne van a pakliban, hogy a magyar mozikba kerül.

The Many Saints Of Newark

Kétesélyes egy sorozatot filmként folytatni, idén volt példa jóra (Deadwood) és teljesen feledhetőre is (nem mondanám, hogy a premier óta mindenki az El Caminóról beszélne), a The Many Saints Of Newark viszont olyan hajmeresztő vállalkozás, hogy már az ambícióját is tudom értékelni: korunk legnagyobb hatású tévésorozatának, a Maffiózóknak lesz az előzményfilmje, a főszereplő Tony Soprano fiatalkori énjét pedig a sajnálatosan elhunyt James Gandolfini fia, Michael Gandolfini fogja játszani. És ha valaki látta már a fiatalabb Gandolfinit munka közben (például a Fülledt utcák című HBO-sorozatban), akkor átélheti azt a furcsa érzést, hogy mintha az édesapját látná egy másik, fiatalabb testben: ugyanazok a gesztusok, ugyanaz a tartás, csak más köntösben. Nem ez lesz az első alkalom, hogy fiú játssza el fiatalon az apját (gondoljunk O’Shea Jacksonra, aki a Straight Outta Comptonban alakította Ice Cube-ot), de James Gandolfini egy annyira egyedi, megismételhetetlen, és tehetséges színész volt, hogy szinte hátborzongató látni, hogy meg lehet így idézni. Biztos vagyok benne, hogy a The Many Saints Of Newark egy teljesen épkézláb előzménytörténet lesz, remek színészekkel (többek között Jon Bernthal, Vera Farmiga, Alessandro Nivola), tökéletes történettel (a sorozatot alkotó David Chase írja) és a témához illő rendezéssel (Alan Taylor, gyakori HBO-s rendező jóvoltából), de ezt a casting-kötéltáncot mindenképpen látni kell majd. Az Egyesült Államokban szeptember 20-tól láthatják is majd.