Jeremy Irons lesz az idei Berlinale zsűrijének elnöke

2020.01.09. 16:12

Az Oscar- és Golden Globe-díjas színész, Jeremy Irons lesz a 70. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál zsűrielnöke, írja a Variety.

A Berlinale művészeti vezetője, Carlo Chatrian elmondta, hogy a Jeremy Irons által megformált karakterek végigkísérték a filmművészetben tett utazását, és a színész tehetsége, valamint művészi és polgári hozzáállása miatt nagyon büszke arra, hogy zsűri elnökeként üdvözölhetik Ironst a berlini fesztiválon.

A legutóbb a Watchmen című HBO produkció Ozymandiasát játszó brit színész a bejelentést követően úgy fogalmazott:

Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam, hogy én vállalhatom a 2020-as Berlinale zsűrielnökének tisztjét - egy olyan fesztiválét, melyet már hosszú évek óta csodálok és mindig örömmel látogattam.

Berlinbe jönni a fesztiválra különleges élvezet számomra: nemcsak arra nyújt lehetőséget, hogy visszatérjek ebbe a nagyszerű városba, hanem hogy megnézhessem ezeket a válogatott filmeket, és megtárgyaljam őket kollégáimmal" - írja az mti.

Jeremy Irons a Berlini Filmszemlén először a Krízispont című film főszereplőjeként vett részt a versenyprogramban, majd 2013-ban tért vissza a német fővárosba a Bille August rendezte Éjféli gyors Lisszabonban című alkotással, amelyet versenyen kívül vetítettek.