A hullazabálás nem elég önmagában ahhoz, hogy valamit vígjátéknak hívjunk

2020.02.06. 05:22

Idén januárra három vígjáték-keverék jutott, a Will Smith-féle Bad Boys 3, egy idegesítő kutyás-tűzoltós komédia és a Hivatali eltávozás című horrorvígjáték. Most az utóbbiról lesz szó, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy maximálisan unalmas szereplők, életidegen szövegkönyv és egy csapat, aki az életéért küzd, miközben a néző imádkozik, hogy inkább legyen végük – és persze a műfajkeverék nem működik, a végeredmény se nem horror, se nem vígjáték.

A Hivatali eltávozás a pár gyengébb horrorfilmet már korábban készítő Patrick Brice filmje. A horrorvígjátékot a szintén kevés filmes háttérrel rendelkező Sam Bain írta, a főbb szerepekben pedig ismertebb emberekkel találkozunk: a jobb napokat látott Demi Moore-ral, az amúgy is kínos vígjátékokból ismert Ed Helmsszel vagy éppen az inkább sorozatszínész Jessica Williamsszel.

 

Ennyit ér

IMDB 4,3/10

Rottantomatoes 2,6/10

Index 1,5/10

A film alapszituációja annyi, hogy egy ehető evőeszközöket fejlesztő cég dolgozói csapatépítésre mennek kibírhatatlan főnökükkel, meg a többi sematikusan erőltetett vígjáték-karakterrel. Barlangtúráznak, egy földrengés miatt azonban a barlang beomlik, a túravezető nyilván meghal, a csapatnak pedig össze kéne fognia, hogy kijusson. És hogy egy ilyen tragikus hangvételű történet mitől lesz horrorvígjáték? Azt mi sem tudjuk, horrorelemek ugyanis a színészi játékon és a kínzó szövegkönyvön túl nincsenek benne, vígjátéknak pedig aligha tekinthetők az olyan poénok, mint amikor

azzal viccelünk, hogy a maszturbációra célzunk, haha

A néző dolgát a magyar szinkron se könnyíti meg, a filmben valamiért ilyen erőltetetten beszélnek az emberek:

Nem tudom eldönteni, hogy amit mondasz, az tragikus vagy patetikus.

Sok hűhó, de tényleg a semmiért

A film mindjárt az elején a néző elé dobál egy csomó kérdést. A főnökön, az egoista Lucy-n keresztül először arról beszél, hogy a klímaváltozás-műanyagfelhalmozás igazából mind “a férfiak vezette világ” hibái. Lucy természetes orvoslatként javasolja a világ jobbá tételére a cége által kifejlesztett ehető evőeszközt, ami nem tudjuk, miből van, miért jó és hogyan működik, de legyen ez a legkisebb bajunk. Ennek a férfiuralmi-környezetvédő vonalnak nem is tesz igazán pontot később a film a végére, inkább elkezd azzal foglalkozni, hogy a technológiai újítással foglalkozó cég tagjaira ráfér egy csapatépítés. Azt nem mondja meg, hogy miért, helyette még több kérdést hoz be a képbe:

  • Konfliktust kollégák között, akik az alelnöki pozícióért harcolnak egy cégben, aminek a struktúrájáról semmit nem tudunk meg.
  • A cégről kiderül, hogy csődhelyzetet fenyegeti, aminek okáról ismételten semmit nem tudunk.
  • A csapat szerelmi és szexuális konfliktusait is láthatjuk egy-egy gatyaletolásban és nyögésben, de erről se derül ki nagyon semmi.
  • Az egyik karakter agonizálni kezd amiatt, hogy hirtelen lupusos lesz.

Az összedobált problémafelvetések érdektelenek maradnak, mert a karakterek mind teljesen sablonosak. Megvan az egoista és önző főnök, a semmi-nem-érdekel pocakos férfi, a balfék gyakornok, a csalfa nő, szóval amit csak egy ilyen filmhez tíz perc gondolkodás nélkül el tudunk képzelni. És hogy a barlangba szorulás és a napokig összezártság változtat-e ezeken a jellemeken bármit? Természetesen nem, a másfél órában egy fikarcnyi jellemfejlődést sem látunk, a csapat összezárva megeszik egy embert, megöl egy másikat, leharapdálja gőték fejét, aztán megy a film végén minden tovább.

Maga nemében horror

A Hivatali eltávozás összességében annyi sebből vérzik, amennyiből csak tud. Nem vígjáték, mert a jellem/helyzetkomikum bármilyen elvárását csak akkor teljesíti, ha komikumnak tudjuk nevezni, hogy emberek számítógépekkel megkreált sziklák segítségével verik szét egymás fejét, aztán barlangpatakokba hánynak. A horrorhoz legalább azt képzelnénk, valami majd jól megtámadja őket, lesz feszültség, sikítozás és áramszünet, de itt még ez sem történik.

Ez a film egy tömény szenvedéstörténet (főként a nézőé), aminek a végén nem fejlődik senki, nem történik semmi, és a film szemen köpi minden állítását. Szörnyű embereket látunk számunkra teljesen távoli problémákkal, akik ok nélkül elmennek egy csapatépítőre, és akiket ok nélkül valahogy megtalálnak. Nincs benne küzdelem, nincs benne semmi érdekes, azzal is jobban járunk, ha a mozijegy megvétele helyett kiülünk pár órára az erkélyünkre, és nekiállunk valamelyik veszekedősebb szomszédpárt kukkolni, az legalább ingyen van.