Sosem nézték még ennyire kevesen az Oscar-gálát

2020.02.11. 11:41

Az Oscar-gálák történetének legalacsonyabb nézettségét mérték az idei díjátadón: az élőben sugározott műsort a Nielsen jelentése szerint 23,6 millióan látták az ABC-n, azaz mintegy 20 százalékkal kevesebben, mint a tavalyi ceremóniát.

Ahogy az Index is beszámolt róla, a három és félórás műsor ismét házigazda nélkül zajlott le. "Ez semmit nem akasztott meg, a központi figurát mindig sikeresen helyettesítette egy-egy vendég vagy vendégpáros" – írtuk a díjkiosztó után. A visszajelzések szerint a nézők a gálát a fésületlenségéért és a következetlenségeiért bírálták elsősorban.

Sokan nem értették azt sem, Eminem miért énekelte el a 17 évvel ezelőtti, Lose Yourself című számát. A kamerák felvételei szerint Martin Scorsese is értetlenül fogadta a rapper előadását. Eminem később a Variety interjújában beszélt arról, hogy miért vállalta el most a fellépést, és miért mondott nemet a 2003-as felkérésre.

Elmondta: a 8 mérföld Oscar-nyertes betétdalát épp a 2003-as díjátadó előtt pár héttel adták elő a Rootsszal a Grammy-gálán, ezért akkor nem tartotta jó ötletnek, hogy újra egy díjkiosztó színpadára álljon vele, és úgy érezte, az Oscar közönsége úgysem értené a produkciót. Annyira nem számított a győzelemre, hogy még csak a tévében sem követte a díjkiosztót, az estét – emlékei szerint – a lányával töltötte, aki másnap iskolába ment, ezért korán lefeküdt ő is. Ezúttal viszont úgy érezte, hogy az év elején kiadott albumának (Music to Be Murdered By) kifejezetten jót tenne az Oscar-gálán való fellépés.

A Nielsen megjegyzi: miközben minden díjátadó tévés közvetítése nézőszám-csökkenéssel küzd, az Oscar-gála produkálta közülük az utóbbi idők legnagyobb visszaesését. A közvéleménykutató ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a közösségi médiában a gálával kapcsolatban 16 százalékkal több interakciót mértek a tavalyihoz képest.

A vasárnapi (nálunk hétfő hajnali) díjátadón az Élősködők négy Oscart is kapott, köztük a legjobb film, a legjobb nemzetközi film, a legjobb rendező és a legjobb eredeti forgatókönyv díját. A legjobb főszereplők Joaquin Phoenix és Renée Zellweger lettek. Az idei Oscar-gálát percről percre közvetítette az Index is.

(via Rolling Stone; Variety; MTI)

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Csok