gi

Gryllus Dorka, Nagy Zsolt és Jordán Adél filmjei a Friss Hús fesztiválon

2020.02.20. 14:19

Március 23. és 29. között újra lesz Friss Hús rövidfilmfesztivál a budapesti Toldi moziban. A magyar programba összesen 28 filmet válogattak be, köztük 12 női rendező alkotását. Két rendező kétszeresen is szerepel az idei fesztiválon: Rudolf Olivér és Török Marcell is 2-2 filmmel lesz jelen a Friss Húson, ahol többek között a többszörösen díjnyertes Dombrovszky Linda, illetve a korábbi Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni új filmje is bemutatkozik - közölték a fesztivál szervezői.

Az Akik maradtak színésznője, Szőke Abigél két kisfilmben is látható lesz (Vakáció, Reggelim a vacsorád). Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt is megjelenik rövidfilmes szerepekben. A Friss Húson korábban a Legjobb Színész díjával kitüntetett, a Terápiával ismertté vált Vilmányi Benett a Szabadok című filmmel tér vissza.

A zene több filmben is fontos szerephez jut. A Mónika nem akar a földön járni című filmben egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját látjuk, míg a Mióta velem jár a nyolcvanas évek underground Budapestjén játszódik, és Tasnádi Bence alakítja benne a fiatal rockzenész apukát.

Idén összesen 6 animáció lesz a Friss Húson, köztük Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása is: a rendező korábban A nyalintás nesze című filmmel versenyzett a fesztiválon, a Szimbiózist pedig olyan rangos nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Slamdance, az SXSW vagy Annecy.

Március 29-én, vasárnap osztják ki a díjakat. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak. 

Ne maradjon le semmiről!



  • Tippek
  • Lakáshitel