Castro leghűségesebb katonáit még Miami sem szédítette meg

Nagy bajban lennék, ha minden részletre kiterjedően vissza kéne mondanom Olivier Assayas, A stylist és a Sils Maria felhői rendezőjének új filmje, a Wasp Network – Az ellenállók sztoriját. Ez a történet ugyanis annyira szövevényes, annyi ágaboga van, hogy szinte lehetetlen pontosan követni. Ráadásul a megtörtént események megértésében a film sem segít: Assayas rendezése ugrál térben és időben, váltogatja a nézőpontokat, fontos szereplőket hagy el 15-20 percekre gond nélkül. Hogy aztán akkor térjen vissza hozzájuk, amikor a néző pont elfogadta, hogy őket már ejtettük és belehelyezkedett egy másik szereplő szemszögébe.

Olivier Assayas elmondása szerint eltartott egy darabig, amíg ráérzett a film alapjául szolgáló könyvre, Fernando Morais The Last Soldiers of the Cold War: The Story of the Cuban Five című művére. Ezt tökéletesen meg is értem: ez nem az a történet, ami az első pillanattól magával ragadja a közönséget, hogy aztán csak úgy sodorja magával. A baj csak az, hogy a második pillanatban sem igazán magával ragadó.

A film 1990-ben indul, amikor Rene Gonzalez (Edgar Ramírez, ő volt Gianni Versace az American Crime Storyban) egy szép napon úgy dönt, hogy neki ennyi elég Kubából, az éhezésből, a kilátástalanságból, és mivel pilóta, elköt egy kisgépet és Miamiban landol. Erről a döntésről elfelejti értesíteni a feleségét (Penélope Cruz) és a lányát, így ők a továbbiakban egy áruló családtagjainak nevezve élhetik kellemesnek nem igazán mondható életüket Kubában.

Renének viszont annál jobban alakulnak a dolgai, beépül az egyik szervezetbe, amit a hatvanas évektől Amerikába menekült kubaiak hoztak létre, és amelynek célja, hogy minél hatékonyabban lépjen fel a Castro-rezsimmel szemben. Eleinte csak a Kubából különböző kis hajókon, csónakokon, lélekvesztőkön menekülő emberek feltérképezése és kimentése Rene dolga, de később kiderül, hogy az emigráns szervezetek tevékenysége ennél jóval összetettebb és vitathatóbb.

A film elején tehát abban a meggyőződésben vagyunk, hogy Rene és újdonsült barátai, többek között Juan Pablo Roque (Wagner Moura, vagyis Pablo Escobar a Narcosból), aki hét órán át úszott az óceánban, hogy elérjen a guantanamói haditengerészeti támaszpontra, sima menekültek. Aztán elkezd bonyolódni a sztori, és kiderül, hogy Kuba messze nem hagyja szó nélkül a Miamiban zajló Castro-ellenes tevékenységet. A fondorlatos kubai terv az volt, hogy több hullámban kémeket küldenek Amerikába, akik magukat menekültnek kiadva épülnek be az ellenállók szervezeteibe. 

A küzdelem az ellenállók és a Castro-rezsim között akkor válik szélesebb körben ismertté, amikor a helyzet odáig fajul, hogy a kubai légierő lelő két kis méretű, nem felfegyverezett repülőgépet, amelyeket menekült pilóták irányítanak, akik szórólapokat akarnak ledobni Havannába. Válaszul a menekültek szervezetei a kubai turizmust veszik célba, és bombákat helyeznek el havannai szállodákban. Erre már Amerikának is lépnie kell, bár az amerikai vezetés sokáig szemet hunyt a menekültek Castro-ellenes akciói felett.

Ez még csak a történet egy része, de talán ebből is látható, hogy e kétségtelenül érdekes, de sok szálon futó sztorinak mennyire szüksége lett volna egy határozott kézre, amelyik a lényegtelen szálakat és szereplőket elveti, és a lényeget kiemeli. Olivier Assayas ezt nem tette meg, így két órán keresztül csapongunk, hol Kubában járunk és nézzük Rene feleségének küzdelmes mindennapjait, hol Miamiban figyeljük, ahogy Juan Pablo Roque pofátlanul élvezi a miami életstílust, hol drogügyekbe bonyolódunk, hol meg az FBI kuszálja még jobban össze a szálakat. De hiába a sok szereplő és esemény, a Wasp Network – Az ellenállók egy idő után menthetetlenül unalmassá válik.

De mégsem ez a fő probléma a filmmel, hanem az, hogy a főhőseink egyáltalán nem hősök, Assayas mégis így állítja be őket. Igen, megakadályoztak néhány terrorcselekményt, ez kétségtelenül óriási érdem, de nem azért, hogy a vérontást elkerüljék, hanem azért, hogy megvédjék a kubai turizmust, és ezzel a Castro-rezsimet. Egy elég visszataszító diktatúra szolgálatában álltak olyan megingathatatlanul, hogy ezért még a saját családjukat is feláldozták volna.

A film végén, ahogy az a megtörtént eseményeken alapuló filmeknél szokás, megtudjuk, hogy mi történt azóta a szereplőkkel. És még itt is erőltetik azt a narratívát, hogy Rene Gonzalez felesége micsoda kemény és hűséges asszony, hogy így kitartott a férje mellett. Aki mellesleg vagy háromszor elárulta, míg Castrót egyszer sem.