Megnyerte egy fesztivál fődíját, a hazájában rögtön lecsuknák

2020.03.04. 14:24

A 2020-as berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét nyerte meg az iráni Mohammad Raszulof a There Is No Evil (Nincs gonosz) című drámájával, de miután hazaért a fesztiválról, kapta az értesítést, hogy börtönbe kell vonulnia, írja a Variety.

Raszulof Irán egyik nemzetközi hírű rendezője, de a filmjeit nem vetítik a mozikban, az országban ugyanis mind be vannak tiltva. Amikor a 2011-es Goodbye című filmje két díjat is nyert Cannes-ban, hat év börtönre ítélték, és 20 évre eltiltották a filmkészítéstől az állítólagos rezsimellenes tevékenysége miatt. Az ítéletet később felfüggesztették, és óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

2017-ben az észak-amerikai Telluride Fesztiválról hazafele az iráni hatóságok elkobozták az útlevelét. Az idei Berlinale előtt egy interjúban elmondta, hogy a film készítése közben kapott egy sms-t, amiben az állt, hogy helybenhagyták az ítéletét, és várta a következő sms-t, amiben megerősítették volna, hogy mikor kell bevonulnia. Ez a második sms szerdán érkezett meg.

A rendező ügyvédje, Nasszer Zarafszan elmondta, hogy a rendező nem fog börtönbe vonulni, hanem inkább fellebbez.

Az iráni hatóságok megtiltották Raszulofnak, hogy részt vegyen a berlini filmfesztiválon, így amikor a filmje megnyerte a fődíjat, a There Is No Evil főszereplője, a rendező lánya, Baran Raszulof vette át az Arany Medvét.

A There Is No Evil négy különálló történetben mesél engedelmességről, halálbüntetésről, és arról, hogy mit jelent Iránban a szabadság. A filmet Magyarországon is be fogják mutatni, a Cirko-Film forgalmazza majd 2020 második felében.

Ne maradjon le semmiről!