Jason Statham a forgatás előtt hagyta ott új filmjét

2020.03.04. 08:48

Egyes források szerint négy, mások szerint hat héttel a tényleges forgatás előtt hagyta ott Jason Statham a legújabb, The Man From Toronto című filmjének készítését, írja a Deadline.

A lelépéssel párhuzamosan Statham lelécelt az ügynökségétől is, az egyik legnagyobb hatalmú hollywoodi cégtől, a WME-től.

Habár Statham a hírek szerint nem jutott el addig a pontig, hogy kötbért kelljen fizetnie a lelépés miatt, azért mindenképpen szokatlan a dolog. A Deadline forrásai szerint a színésznek több kreatív problémája is volt a filmmel, az egyik például az volt, hogy legyen korhatáros, felnőtteknek szóló, ez viszont nem klappolt a gyártók szándékával, hogy a nézettség miatt legyen inkább a legnagyobb közönségnek elérhető, feltehetőleg egy hálaadásra belőtt premierdátummal.

Statham a filmben Kevin Harttal együtt játszott volna, a sztori pedig a lehető legnagyobb VHS-es közhelynek tűnik. A brit alakítja a világ egyik leghíresebb bérgyilkosát, Hart pedig egy New York-i lúzert, akiket véletlenül összekevernek, és kezdődik a galiba. A filmet Patrick Hughes rendezi, akinek többek között a Feláldozhatók harmadik részét, illetve a Sokkal több mint testőrt köszönhetjük.

A Sony Pictures első számú prioritása most az, hogy Hart mindenképp maradjon a filmben, Statham helyére már keresnek valakit. Statham legutóbb a Halálos iramban: Hobbs & Shaw-ban szerepelt, jelenleg Guy Ritchie új filmjét forgatja.

Ne maradjon le semmiről!