Mozi helyett a neten debütál Hajdu Szabolcs új filmje

bekeido
2020.04.16. 12:41

Április 23-tól, jövő csütörtöktől, Magyarországon és Romániában is online lesz látható Hajdu Szabolcs új, Békeidő című filmje, amit választható román és angol felirattal tesznek közzé a Vimeón. Az alkotók közlése szerint ez az első magyar nagyjátékfilm, ami a neten debütál.

Az alkotók csütörtöki  közleménye  szerint a Békeidő egy filmantológia lesz – több, egymásba kapcsolódó történettel –, amely "különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán".

A cselekmény egy éjszaka alatt zajlik, megismerhetjük benne egy protestáns pap családjával vívott konfliktusát, egy politikai aktivista nő tizenéves lányának kalandjait, egy középkorú színész házassági válságát, valamint egy híres színházrendező és fiatal pártfogoltjának történetét.

Bár a filmnézés számunkra elsősorban közösségi élmény, és az Ernelláék Farkaséknál lakásmozis forgalmazása is ezt szolgálta, a jelenlegi helyzetben mégis úgy éreztük, a magunk módján mi is segíthetünk az embereknek tartalmasan eltölteni ezt a nehéz időszakot. Így jött az ötlet, hogy a Békeidő című filmmel nem várjuk ki a moziforgalmazás és filmfesztiválok feléledését, hanem online mutatjuk be. Nem utolsó sorban megtekintése kiváló alkalom független magyar filmalkotók támogatására

– indokolta a döntést Török-Illyés Orsolya, a film egyik főszereplője és producere.

Rajta kívül a Békeidő főbb szerepeiben Sárosdi Lilla, Szabó Domokos, Hajdu Lujza, Hajdu Szabolcs, Schilling Árpád, Wrochna Fanni és Földeáki Nóra lesznek láthatóak. A film operatőre Bántó Csaba, vágója Kővári Szabolcs, zenéjét a Freakin' Disco szerezte, a producerek között pedig ott van Jim Stark, aki olyan filmeken is dolgozott már, mint a Kávé és cigaretta, a Törvénytől sújtva vagy az Éjszaka a földön.

Ne maradjon le semmiről!