Meghalt Létay Vera, a Filmvilág egykori főszerkesztője

2020.04.21. 13:00

Vasárnap hajnalban, 84 éves korában meghalt Létay Vera filmkritikus és dramaturg, aki több mint harminc éven át dolgozott a Filmvilág főszerkesztőjeként, közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden az MTI-vel.

Létay Vera 1935-ben született Budapesten, majd 1952 és 1957 között dramaturgiát tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tanulmányai befejeztével 1961-ig a Mafilmnél dolgozott, 1961-től a Filmvilág munkatársa, szerkesztője, 1979-től 2010-ig pedig főszerkesztője volt.

Létay Vera interjú az 1999. októberi Népszavában. Forrás: Arcanum adatbázis
Létay Vera interjú az 1999. októberi Népszavában. Forrás: Arcanum adatbázis
Fotó: Gy. Balázs Béla / Arcanum Digitális Tudománytár

Magyarország egyik legrégebbi filmművészeti folyóirata, a Filmvilág kisformátumú kétheti folyóiratként indult 1958 februárjában, majd Létay Vera vezetésével 1979-ben nagyformátumú havilappá alakult át. Létay Verát 2010-ben Schubert Gusztáv váltotta a főszerkesztői székben.

Friss szeleket akartuk beengedni, megismertetni az új irányzatokat, teret adni a fiatal tehetségnek. (...) Sok konfliktusunk volt [a hatalommal], gyakran táncoltunk pengeélen. Többször megintettek minket, s igazoló jelentéseket kértek tőlünk. (...) Igyekeztünk azt írni, amit gondoltunk, de próbáltunk furfangosan fogalmazni, játszani a szavakkal, úgy kormányozni a hajót, hogy minél közelebb menjünk a zátonyokhoz, s végül mégis sikerüljön két milliméterre elsiklani mellettük

– mondta a Népszava 1999-es interjújában a lap rendszerváltás előtti éveiről.

Főbb művei közé sorolható az 1972-ben megjelent, tanulmányokat tartalmazó Igent és nemet mondani; az 1976-os, színikritikákat tartalmazó Komédia; valamint társszerzője volt a 2006-ban megjelent Makk Károly-kötetnek.

Munkája elismeréseképpen 1986-ban Balázs Béla-díjat, 2004-ben pedig Aranytollat kapott. A Balázs Béla-díj viszont nem jött könnyen, ennek történetét szintén a Népszava interjújában mesélte el:

Lengyel László cikke miatt – amelyben többek között arról írt, hogy még a Szálasi-per esetében, gyilkosokkal, szörnyetegekkel szemben is jogilag korrekten kellett volna eljárni – visszavonták a Balázs Béla-díjamat. A minisztériumból már levélben értesítettek, hogy díjat kapok, amikor a cikk megjelenése után fölhívtak, mégsem. Aztán újra fölhívtak, mégis lesz díj. Erre kölcsönkértem egy tekintélyes fekete ruhát, mire újabb telefont kaptam: ne menjen az ünnepségre. A következő évben aztán megkaptam a díjat.

Létay Vera temetésének nincs kitűzött időpontja, mivel végakarata szerint hamvait nem temetőben helyezik majd örök nyugalomra, áll a közleményben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport