A rajongók nyomására mégis bemutatják Az Igazság Ligája rendezői változatát

2020.05.21. 10:38

A rajongók évek óta kampányolnak azért, hogy a stúdió bemutassa Az Igazság Ligája című DC-képregényfilm rendezői változatát, mivel a filmet családi tragédia miatt nem a rendező, Zack Snyder fejezte be. A kampány most célba ért: a Warner tulajdonába tartozó HBO Max 2021-ben bemutatja a filmnek ezt a változatát – írja a Variety.

CoEra83XgAEo-X2
Fotó: Twitter

Miután Zack Snyder és felesége örökbe fogadott, 20 éves lánya 2017-ben öngyilkos lett, a rendező visszalépett félig elkészült filmjétől, Az Igazság Ligájától. A stúdió a konkurens Marvel egyik alkotóját, Joss Whedon producert kérte fel, hogy befejezze a filmet. A lépés sok mozirajongó szerint ahhoz vezetett, hogy Az Igazság Ligája felemásra sikerült, és váltogatták benne az (állítólag inkább Snyderre jellemző) komor és sötét részek, meg az (állítólag inkább Whedonra jellemző) humoros és hollywoodias részek.

A Batmant, Supermant, Aquamant, A Villámot és Wonder Womant összeboronáló film a kasszáknál nem teljesített rosszul, de a kritikusok egybehangzóan utálták, a kritikaösszesítő Rotten Tomatoeson 40%-on áll, az Index is 4 pontot ítélt neki a kritikájában.

Azt ugyanakkor a Snyder-féle változatot messiásként váró rajongók el szokták felejteni hozzátenni, hogy Snyder egyedül is képes iszonyúan pocsék filmeket készíteni, sőt: a Batman Superman ellen még sokkal rosszabbul, 28%-on áll a Rotten Tomatoeson, de az Acélembert is csak 56%-ra értékelték a kritikusok.

Az Igazság Ligája kudarcáról ugyanakkor van, aki azt gondolja, hogy kreatív értelemben még mindig egész jót tett a DC-nek, mert részben ez is tette lehetővé, hogy a stúdió a Bosszúállókéhoz hasonló, konzekvens világépítésen kívül hajlandó volt olyan, a képregényfilmek világától jelentősen eltérő alkotásoknak is zöld utat adni, mint a milliárdos bevételű, 2 Oscart elnyert és még további 9-re jelölt Joker.

Ne maradjon le semmiről!