Henry Cavill mégis visszatérhet Supermanként

2020.05.28. 15:55

Henry Cavill két éve bejelentette, leteszi nemcsak Superman, de egyúttal Clark Kent jelmezét is, és kész, de a Deadline most megtudta: a mosolyszünet véget ért, Superman hamarosan újra visszatér.

Cavillről 2018-ban írtuk meg: az Acélemberben, aztán később a DC és a Warner többi filmjében is Supermant játszó színész egy másik, szintén szuperhősös filmről, a Shazam!-ról tárgyalt a Warnerrel. Ebben a filmben kellett volna megint Supermant alakítania egy nagyon rövid jelenetben, de annyira rosszul sikerült a megbeszélés, hogy Cavill úgy döntött, sem ebben a filmben, sem másban nem játssza el többet Supermant.

A Deadline viszont most azt írja: mégis újrakezdődtek a tárgyalások a színész és a stúdió között. Bár egyelőre nincs tervbe véve önálló Superman-film, de a tervek szerint több különböző filmben is szerepet kapna Cavill Supermanje, sőt, a lap forrásai szerint a tárgyalások hosszú távról szólnak, és a megállapodás tartalmazna (legalább) egy önálló filmet is.

A stúdió épp esedékes filmjei közül a Wonder Woman 1984 és az Öngyilkos Osztag már leforgott, a The Batman című filmben nem várható Superman felbukkanása, így a Shazam 2, a Black Adam vagy az Aquaman 2 tűnnek esélyesnek a visszatéréshez.

Ne maradjon le semmiről!