Hamarosan visszatérhet a filmgyártás Hollywoodban

2020.06.12. 12:19

Péntektől újra lehet forgatni Los Angelesben, de csak szigorú előírások betartásával. A Los Angeles megyei közgyűlés által meghozott előírások betartásával már mától elkezdődhetnek a forgatások, de szakértők szerint július-augusztusnál nem indul be korábban olyan mértékben a filmgyártás, mint a járvány előtt.

A megyei előírások szerint

  • minden stábtagnak kötelező a maszkviselés,
  • a forgatásokon kizárólag a legszükségesebb stábtagok vehetnek részt,
  • és a színészeknek minden új jelenet előtt kezet kell mosni.

Ezen kívül azt ajánlják, hogy egyelőre tartózkodjanak a stábok a szexjelenetek, a tömegjelenetek vagy a nagyobb verekedések forgatásától. A maszkot nem hordó színészeknek nyolc láb távolságot kell tartani egymástól.

Külön kitérnek a tévéműsorokra is. Az élő közönség előtt felvett műsorokban a nézők csak 25 százaléka vehet részt, és nekik is legalább hat láb távolságra kell ülniük egymástól. Azt is ajánlják, hogy ugyanazokat a nézőket több felvételhez is használják, ezzel csökkentve a fertőzés terjedésének esélyét. (Variety)