Magyar operatőrrel forgattak hollywoodi filmet a karantén alatt a Tenet és az Eufória sztárjai
További Cinematrix cikkek
-
Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film
- Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják
- Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
- Christian Slater az Indexnek: „Tinilányt nehezebb nevelni, mint sorozatgyilkost”
- Mintha egy másik bolygóra került volna ennek a sorozatnak a főszereplője, pedig csak hazatért
Sam Levinson, az HBO Eufória című sorozatának alkotója a sorozat főszereplőjével, Zendayával, a legközelebb Chrisptopher Nolan Tenetjének főszerepét játszó, a BlacKkKlansmanért Golden Globe-ra jelölt John David Washingtonnal, operatőrként pedig Rév Marcell-lel forgatott filmet a koronavírus-járvány miatti karantén alatt egy kaliforniai házban – tudta meg a Deadline.

A film ötlete Zendayától származott, ő hívta fel Levinsont, miután március 16-án le kellett állítani az Eufória második évadának forgatását, hogy nem akar-e írni és rendezni egy filmet, amíg úgysincs más dolguk. Levinson hat nap alatt megírta a Malcolm & Marie című forgatókönyvet, amelyről ugyan nem árultak el sokat, de a Deadline szerint valamelyest hasonlítani fog a Házassági történet című, egy házaspár válásának történetét elmesélő filmre.
A film forgatása pedig már be is fejeződött: június 17. és július 2. között zajlottak a felvételek. Így vélhetően ez az első nagyjátékfilm, amely a karantén alatt leforgott (noha persze kisfilmek készültek, Enyedi Ildikót is felkérték egy karantén-rövidfilm elkészítésére, és a napokban a Netflix is bemutatott egy világhírű alkotók kisfilmjeiből összeállított válogatást.)
A forgatáshoz, hogy a dolog legális lehessen, az alkotók elvonultak egy magáningatlanba, a Caterpillar House nevű, extravagáns és ökotudatos üvegépületbe. A forgatás előtt az egész stáb – ideértve még a szakácsot is – két hétre karanténba vonult, munka előtt elvégezték rajtuk a koronavírus-tesztet, majd sosem lehetett egyszerre 12 főnél több ember a forgatáson, a próbák pedig szabadtéren zajlottak, és maz étkezésre és a vécéhasználatra is kiterjedő protokollt kellett mindenkinek betartania.
A bemutató időpontja még nem ismert. Rév Marcell volt Levinson Gyilkos nemzedék című filmjének operatőre, és az Eufóriában is több részt ő vett fel; a sorozatról írt kritikánk itt olvasható:
Rovataink a Facebookon