Joaquin Phoenix-filmmel lett bizarr vége az ukrán túszdrámának

2020.07.22. 10:58

Egészen szokatlan vége lett a kedd este zajló túszdrámának Ukrajnában. Egy magát Makszim, a rosszfiúként aposztrofáló férfi egy távolsági busz utasait ejtette túszul a nyugat-ukrajnai Voliny megyében lévő Luckban.

Pár túszt elengedett, majd az egésznek vége lett akkor, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök teljesítette az egyik követelését, nevezetesen hogy jelentse be nyilvánosan: mindenkinek látnia kell a 2005-ös Földlakók című dokumentumfilmet.

Zelenszkij ezt megtette, a posztot kirakta a saját Facebook-oldalára, majd nem sokkal később törölte is, de szerencsére megmaradt az utókornak:

A Földlakók, vagy eredeti címén Earthlings egy 2005-ös, amerikai dokumentumfilm, amit Shaun Monson rendezett, és aminek Joaquin Phoenix a narrátora. A film gyakorlatilag egy hosszú montázs arról, hogyan bánnak az állatokkal a feldolgozóiparban, gyakran rejtett kamerás, kifejezetten sokkoló és brutális felvételekkel. A filmet készítő Monson egy trilógiában gondolkodott, a Földlakók az első, a 2015-ös Unity (Egység) a második, a harmadik, Beings (Lények) című még előkészítés alatt van.

A film népszerűségéhez jelentősen hozzájárult, hogy Phoenix elvállalta a narrátor szerepét, a híresen vegán színész négy különböző alkalommal vette fel a szövegét az évekig készülő filmhez. Monson egy másik híres vegánt is megnyert a Földlakók-hoz, a zenét Moby szállította, aki nemrég a vegánságát egy óriási tetoválással is a világ tudtára adta.

A Földlakók 10. évfordulóján Monson feltöltötte a filmet a Vimeo-csatornájára, ahol a mai napig ingyenesen meg lehet nézni, és le is lehet tölteni, angol felirattal. A film ezen a linken érhető el. Ez pedig a film előzetese: