Izomból mentek neki a Golden Globe-ot osztó gittegyletnek

2020.08.12. 13:02

Szokás a Golden Globe-díjakat, vagyis magyar nevén az Arany Glóbuszt az Oscar előszobájának tartani, a filmes PR-csapatok örömmel teszik ki a plakátokra a jelöléseket és díjakat, és valahogy az a hiedelem, hogy ha valami ott nyer, akkor abból meg lehet jósolni azt is, hogy ki nyeri meg a fődíjat egy hónappal később.

Ez egy borzasztóan leegyszerűsítő hozzáállás. Főleg azért, mert az Oscart egy majdnem tízezer tagot számláló testület – rendezők, operatőrök, színészek, technikai stábtagok, producerek és megannyi filmes területről érkező szakember – osztogatja, ezért a lehető legnagyobb a szakmai legitimitása, addig a Golden Globe-ot 87, gyakran sehol nem jegyzett újságíró adja oda. Amíg a Filmakadémia büszkén hirdeti, hogy kik az új tagok, akik mostantól az Oscarról szavaznak, addig az elvileg külföldi tudósítókat tömörítő HFPA hét lakat alatt őrzi a tagok nevét.

És ha bármikor ki is derül, mint ebben a cikkbenvagy éppenséggel ebben, hogy kik lehetnek azok, akkor mindig valami nevetséges lista az eredmény, tele egy maréknyi elismert, de nagy részt inkább ismeretlen, neten sem található, apró országokba író, főleg sztárokkal smúzoló figurávalJelen állás szerint az egyetlen magyar tag Návai Anikó. Az a Návai Anikó, aki név szerint szerepel egy jogi keresetben, amit egy Kjersti Flaa nevű norvég újságíró adott be az amerikai bíróságon, és amiben azzal vádolja a HFPA-t, hogy kartellként működik, és összezárnak, ahelyett, hogy új tagokat választanának maguk közé.

Flaa keresete hosszú, részletes kirohanás a HFPA jelenlegi működése ellen, amit lehet, hogy a filmes újságírói szakma készpénznek vett, de nyilvánosan látva elég jól megvilágítja, hogyan is működik a Golden Globe-ok osztása. Mivel a forgalmazók és filmgyártók pontosan tudják, hogy sokaknak igaz az, ami az első bekezdésben szerepel, nevezetesen hogy egy díjjal fel lehet verni egy film hírnevét még az Oscar előtt.

De a HFPA már a nevezéseknél is teljesen nonszensz logikát követ, mert nem mindig a művészileg legkiemelkedőbb alkotást vagy alakítást jelölik, hanem azt, ami biztosítja, hogy híres emberek elmenjenek a gálára, aminek a közvetítési jogaiért aztán busás pénzeket lehet leakasztani. A gittegylet újságíróit a filmesek utaztatják, híres emberek közelébe rakják, ötcsillagos szállodákban szállásolják el őket, és gyakran nem is kell ezért semmilyen ellenszolgáltatást adni, nem muszáj cikket írni, amit legtöbben amúgy is egy alibinek tűnő, semmi netes jelenléttel nem rendelkező újságnál jelentetnek majd meg. A lényeg, hogy közös képek legyenek.

Előbb szavazna egy kutyára

A norvég Kjerst Flaa nem ilyen ember, 2003 óta dolgozik a norvég és holland sajtóban, van saját, többmilliós nézettségű Youtube-csatornája, és elismert tévés személyiség a hazájában. A HFPA tagjai közé többször is felvételizett – két, már létező tagnak kell az újakat szponzorálni –, de mindig elutasították. Az idei elutasításnál betelt a pohár.

Flaa azt írja keresetében, hogy szinte semmi jele nincsen annak, hogy fair módon bírálnák el a jelentkezéseket, sőt, aktívan tesznek azért, hogy senki újat ne vegyenek fel, akiket pedig visszautasítanak, azok nem tudnak semmilyen jogi vagy más úton fellebbezni, vagy legalább a visszautasítás okát megtudni. Mivel semmi fiatalítás nincsen a szervezetben, egyre több a 70-80 éves tagok száma, egy esetben Flaa névtelenül megemlít egy 90 év feletti tagot (az ötből), aki már szinte teljesen siket és vak, mégis ugyanolyan szavazati joga van, mint bárki másnak.

A kereset egy helyen idézi Návai Anikót is. Amikor arról van szó, hogy a tagok mennyire ragaszkodtak ahhoz, hogy ne toborozzanak újakat, Návai egy potenciális jelentkező férjének azt mondta, hogy

előbb szavazna egy kutyára, mint a feleségére.

A keresetből olyanok is kiderülnek, hogy a HFPA egy tagnak csak azért fizet évente 20 ezer dollárnál is nagyobb összeget (nagyjából 5,8 millió forintot), hogy a díjátadó ülésrendjét összerakja. A HFPA-t ráadásul nonprofitként jegyezték be, így nem kell szövetségi adót fizetniük, a pénzügyeik pedig átláthatatlanok. Flaa szerint a szervezet tagságának fele szinte egyáltalán nem aktív, egész egyszerűen azért van még ott, mert régóta ott van már. A kereset egy olyan esetet is említ, amikor 2019-ben a Disney sajtósa kétnapos utazást fizetett több tagnak is, de cserébe semmit nem vártak el. 

Ki kellett állnia

Flaa egy interjúban kifejtette, hogy miért is vágott bele ebbe. Főleg szakmai okokból, ugyanis a HFPA tagjai nagyjából 300 sajtóeseményre tudnak elmenni, amivel egy kisebb országból érkező tudósító nem tudja felvenni a versenyt, hiszen mindig előrébb fogják azokat sorolni, akik az Arany Glóbuszról szavaznak, mint azokat, akik csak végzik az újságírói munkájukat. Flaa egyébként ezt szeretné elérni, hogy a szervezetben főleg profi, komoly munkát végző újságírók üljenek, mert arra szükség van, hogy a világ különböző pontjaira dolgozó, de Los Angelesben élő újságírókat reprezentálják.

Elmondta, hogy nem a személyes bosszú a célja, egyszerűen csak pozitív változást szeretne elérni. Leginkább az bosszantotta, hogy úgy érezte, valami machinálás megy a háta mögött, amikor nem vették figyelembe az egyébként teljesen érvényes szakmai teljesítményeit (legalábbis a milliós nézettségű celebinterjúit), és elutasították a jelentkezését. Úgy érezte, hogy ez az a pont, amikor ki kellett állnia magáért és a kollégáiért.

Zsarolás az egész?

A HFPA a hivatalos közleményében egyszerű zsarolási kísérletnek nevezte Flaa keresetét. A szervezet közölte, hogy nem hajlandóak váltságdíjat fizetni és felvenni a nőt. A HFPA szerint ők nagyon komolyan veszik a kötelezettségeiket, ahogy elkötelezettek a külföldi újságírás iránt is, és mindent meg fognak tenni, hogy megvédjék magukat a megalapozatlan vádaskodástól.

Egy másik közleményükben Flaa keresetét egyszerűen PR-trükknek tartják, a témában készült interjúit pedig csak olcsó próbálkozásnak, hogy elképesztő vádjait a sajtóban megfuttassa. A HFPA azt is írta, hogy a bíróságon fogják bebizonyítani, hogy Flaanak semmi keresnivalója nincsen közöttük.

A tervek szerint a következő Golden Globe-gálát február 28-án tartják meg, Tina Fey és Amy Poehler műsorvezetésével.

Felhasznált cikkek

HFPA Lashes Out At “Shake Down” Of Antitrust Lawsuit By Norwegian Journo Denied Membership (Deadline)

Norwegian Reporter on Her Fight With the Hollywood Foreign Press Association (Variety)



  • Hírek
  • Hírek