Földi poklában él Mihail Gorbacsov

2021.03.02. 06:04
A peresztrojka kilencvenéves atyjáról szóló dokumentumfim egy megtört, az emlékei elől is menekülő embert mutat be.

Lám, a történelem ismét úgy rakja le hordalékát, ahogyan a tenger vize kifut a parti fövenyre. Erővel érkezik, s miközben semmivé foszlik, magával visz némi homokot. Ami marad, az a száradásra ítélt valóság, amire újabb és újabb hullámok vetődnek. És mindent átrendeznek. Legfőképpen azt, amiről azt gondolnánk, hogy állandó.

Mihail Gorbacsov a Gonosz Birodalmában kapott helyet a Budapest International Documentary Festival versenyfilmjei között. Pontosabban a hidegháború végnapjait levezénylő szovjet politikusról szóló dokumentumfilm került oda, amelynek alkotói a  Gorbacsov.mennyország címet adták.

Röpködnek itt a szavak – gonosz és mennyország –, ám a film csupán azt mutatja meg, hogy a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára, Mihail Szergejevics Gorbacsov, közeledve 90. életévéhez, az államtól kapott bérelt és személyzettel ellátott házban magányosan, szavaival élve a pokolban tölti napjait.

Ezt a poklot ugyan ironikusan mondja, hiszen asztalára bőven jut élelem, poharába vodkát is töltenek. Csak az a szem ne volna beszédes, amivel az aggkor számos nyűgétől szenvedő Gorbacsov maga elé mered. Révülten tekint a múltba, mintha onnan akarná kiolvasni mindazt, amivel magányában az idő, a forgatás idején pedig a stáb szembesíti. S ha talál is valamit a mulandóság könyvtárában, azt nem osztja meg akárkivel.

Nem, ez nem egy politikus kényszerűsége, ami visszafogja nyelvét, mint inkább a málló emlékezet ereje. Egy politikai megszólalásokra kondicionált elme felismerése. Nevezetes az, hogy attól még, hogy semmi sem állandó és semmi nem tökéletes, illetve a legkevésbé befejezett, tetteink árnyékának bizony súlya van.

Márpedig Mihail Szergejevics múltjába több évtizednyi szenvedés és boldogság elfér.

A film elején Gorbacsov azt mondja, hogy ő őszinte ember, ám egyenes választ még arra a kérdésre sem ad, hogy mi az élet értelme. Ettől persze érezheti magát őszintének, és a szerelem megtapasztalását mégis az élet egyik legfontosabb értelmének nevezi, de a dokumentumfilm stábja vajon mit várt egy olyan embertől – vallomást, önfelmentést, megvilágosodást? –, akit gondolatai folyton elhívnak a valóságtól, s aki pontosan tudja, hogy mindannak, amiről faggatnánk, nemhogy értelme nincsen, de legkevésbé jelentősége. Ma már.

Az alkotók alighanem tíz évet késtek ezzel a filmmel. Mert persze, egy leépülő test és elme jól mutat a képernyőn, különösen úgy, hogy Gorbacsov egykor nem csupán egy birodalom, de az emberiség sorsa fölött is rendelkezett, ám mindezt olyan kontextusba helyezni, hogy lényegében nem várnak tőle mást, csak azt, hogy különféle múltértelmezéseket és személyes narrációkat erősítsen meg és igazoljon, nem tűnik fair dolognak.

A filmben Gorbacsov lényegében végig menekül. Nem csupán a stáb kérdései, hanem az emlékei elől is. Láthatóan belefáradt abba, hogy ő Mihail Szergejevics Gorbacsov, akit a történelem a pajzsára emelt, s aki visszavonulását követően oly előszeretettel élvezte a nyugati világ előnyeit – volt, hogy előadókörútjáról 400 ezer dollár fizetséggel tért haza –, hogy már maga sem biztos abban, hogy a szovjet éra utáni időkben bárki is felhőtlenül élvezné a ráeresztett szabadság örömét.

A férfi, aki az USA elnökét, Ronald Reagant dinoszaurusznak nevezte – cserébe pedig ő lett a makacs bolsevik –, ma már fogatlan oroszlán. A fotelből is alig tud felállni, gurulós járókerete nélkül menni sem tud. Fülében hangerősítővel érzékeli a hangokat, és interjú közben azon is elcsodálkozik, hogy karján a bőr megráncosodott.

Olyan ember ő, aki alighanem távozni készül már az árnyékvilágból, ám a sors valamiért arra kárhoztatta, hogy újra és újra átélje, átgondolja mindazt, amiről a legtöbben csak a teremtőnek számolnának el. S mindez bizony nem kis tehertétel egy olyan embertől, aki önmagát az utolsó szocialisták egyikének tartja, és aki furcsamód közös halmaz metszéspontjaként tekint a szabadságvágyra és az önkielégítésre.

És abban is van némi báj, amikor a Szovjet Kommunista Párt utolsó főtitkára a kamerák előtt laza keresztet vet maga előtt. A glasznoszty és peresztrojka, vagyis a szovjet gazdasági és politikai nyitás megteremtője elszámolni készül a múlttal és önmagával, csak éppen azt nem tudja, hogy ki is lesz az, akinek őszintén a szemébe nézhet.

Addig is Jeszenyint szaval, énekel néhány dalt, és reméli, hogy a világ, amit örökül hagyott, s amit teremtett, semmivel nem rosszabb vagy jobb annál, mint amit egy ember álmodhat magának.

Gorbacsov.mennyország / Gorbachev. Heaven

  • Csehország, Lettország / Czech Republic, Latvia, 2020, '100
  • Rendező / Director: Vitaly Mansky
  • Producer / Producer: Natalia Manskaia, Vit Klusak, Filip Remunda
  • Operatőr / Cinematographer: Alexandra Ivanova, Mihail Gorobchuk
  • Szerkesztő / Editor: Yevgeny Rybalko
  • Író / Writer: Alexander Gelman, Vitaly Mansky
  • Zeneszerző / Composer: Kārlis Auzāns
  • Hangmérnök / Sound Designer: Anrijs Krenbergs
  •  

Idén online rendezik meg a Budapest International Documentary Festivalt. A BIDF programjában 2021. március 1. és 10. között 30 versenyfilm tekinthető meg.