Űrlényfiú jön megmenteni Zalatnay Saroltát

2021.05.20. 07:53
Tavalyra vártuk, idén érkezik az Űrpiknik című, sci-fi-elemekkel tarkított vígjáték.

Badits Ákos első nagyjátékfilmjének hősnője a különcnek számító Panna (Walters Lili), aki gyerekkorától kezdve próbál az űrbe üzeneteket küldeni. Bár senki sem veszi komolyan, elmélete mégis bizonyítást nyer, ugyanis hatására a Földre érkezik egy, a saját világában hasonlóan különcnek számító űrlényfiú (Takács Zalán).

A (szó szerint) földtől elrugaszkodott történet itt kezd csak el igazán érdekessé válni, mert az űrlényfiú közli Pannával, hogy a bolygó pusztulásra van ítélve, neki pedig egy motivációja van:

megmenteni rajongása tárgyát, Zalatnay Saroltát.

Zalatnay Cini majdnem ötven év után ezzel a filmmel tér vissza a mozivászonra, Walters Lilin és Takács Zalánon kívül Varga Veronika, Lengyel Benjamin, Rainer-Micsinyei Nóra és Árpa Attila társaságában. A film egy éjszaka történetét meséli el, amiben a főszereplők a bolygó megmentésén kívül saját múltjukkal is szembenéznek, és egymást segítve ismerik fel saját értékeiket.

A casting kifejezetten ígéretes, Walters Lili az Egynyári kalandban már bizonyította, hogy különcöt zseniálisan tud alakítani, Lucaként is megfelelt az emberek között szinte ufónak számító karakternek. Badits Ákos rendező Benedek Ágota forgatókönyvíróval több évig dolgozott a történeten, a tényleges ufókaraktert alapból nemtelenre írták. A castingon viszont Takács Zalán volt az, akit tökéletesnek gondoltak a szerepre.

Attilával a közös munka már az első castingtalálkozáskor elkezdődött. Amikor belépett az ajtón, szögletesen mozgott, és rikító kék kontaktlencse volt a szemében, ezzel azonnal stilizálta magát a film stílusához, ráadásul kitalált egy fiktív űrnyelvet is

– emlékszik vissza Badits Ákos arra a napra, mikor Árpa Attila megjelent a főgonosz szerepének válogatásán.

Az Űrpiknik július 1-jén érkezik a mozikba.



  • Tippek
  • Lakáshitel