Mindenki űrlényektől származik, vagyis…

2021.07.01. 06:59

A földönkívüliek között egy emberibb űrlény és az emberek közt idegen lány közös története az Űrpiknik. A filmet sci-fi műfajba sorolták, és ha ezt nézzük, akkor egy elég gyenge alkotást kaptunk. Viszont ha kivesszük a science fiction kalapból, sima felnövéstörténetté alakul, amit szórakoztató és elgondolkodtató elemekkel pont jó arányban fűszereztek.

Így vizsgálva a nagy egészet még mindig nem az év filmje az Űrpiknik, de mindenképp egy olyan alkotás, amely a covidióta idők után kicsit felfrissíti az elmét; olyan, mint a száraz és fullasztó nyári melegben egy hűsítő limonádé.

Az alaptörténet az, hogy egy különc, kicsit fura, ám nagyon sértett lány-lény az egyetemen adja elő diplomamunkáját, ami az úgynevezett űrszemételméleten alapszik. Ennek lényege, hogy léteznek űrlények, akik az emberiség kialakulása előtt barangoltak már a Földön, és az általuk itt hagyott, szemétként szétszórt DNS-ből alakult ki az ember. Így a földönkívüliek nem különböznek tőlünk, hiszen lényegében belőlük alakultunk ki, hasonló a genetikánk. Teóriája bizonyításaként egy rádiót is megbuherált, amivel elvileg jelet tud küldeni a világűrbe.

Persze a lány görcsös ragaszkodása abszurd, nem tud bizonyítékot felmutatni, viszont hisz valamiben; édesapjától örökölte rajongását, és mindent, ami ezt az elképzelést gyengíthetné, szemellenzőn kívül tart. Karakterének fő konfliktusa, hogy emiatt az egész világot képes kizárni, az ebből következett hatalmas magány pedig fullasztó számára.

Természetesen senki sem hisz neki, de a szerkezettel mégis sikerül eljuttatnia Zalatnay Sarolta egyik dalát az űrbe. Ez a dal a Nem várok holnapig című nóta, ami illik is a képbe, mert a történetünk is egyetlen este alatt játszódik, az egyik alapéletérzés pedig a holnap bizonytalansága. Zalatnay Sarolta dalát egy űrlény fogta be, aki azonnal elindul a Földre, hogy találkozzon Cinivel.

A film legjobb részeit a karakterek között alakuló és változó viszony ábrázolása adja, és a színészi játék és az elrajzolt személyiségek teszik élvezetessé a vásznon látottakat. A sci-fi rész csak pluszszín, a fő konfliktus és lényeg inkább az:

hogyan határozza meg az embert egy múltbéli trauma, és miként tud alakulni a személyisége külső hatásokra, de belső elhatározásra.

Emellett üzenet a különcöknek, akik hiába érzik magukat kívülállónak, valószínűleg nincsenek olyan egyedül, mint azt hiszik magukról. Ezenkívül az is jó döntés, hogy főszereplőnek nem olyan karaktert írtak, akivel bárki tud azonosulni, kedves és cuki, hanem sokkal inkább az átlagtól eltérő, furcsa lányt, akinek a személyisége egyáltalán nem nevezhető könnyűnek. Az emberek nagyon sokszor képtelenek felelősséget vállalni a saját életükért, és itt is egyértelmű, hogy a főszereplő lány szenved a saját maga által generált magányban, ahhoz pedig, hogy boldogabb élete lehessen, neki kell másképp létezni és döntenie meghatározó helyzetekben.

Panna karakterét nem is játszhatta volna más, mint Walters Lili, aki egészen hasonló lányokat formált már meg ezelőtt is, például az Egynyári kaland Lucáját. Panna hiába mufurc, valahogy mégis szerethető, és amennyire ellenpólusa a földönkívüli, annyira sok hasonlóság bújik meg bennük a felszín alatt. Űrlénynek Takács Zalán szintén remek választás, mérhetetlen kedvesség van a kisugárzásában, ami jól jött egy olyan karakternél, aki gyermeki kíváncsisággal tud hozzáállni egy olyan világhoz, amelynek még nem ismeri a szabályrendszerét.

Árpa Attila is tökéletes választás, kicsit olyan, mint Mark Hamill Luke Skywalkerként az Ébredő erőben; és így, hogy nem kapott sok (értelmes) szöveget, és csak a fejét kellett hoznia, tökéletes. Rainer-Micsinyei Nóra hozta az amerikai filmekben alapnak számító vicces, de bután szerencsétlen mellékkaraktert, és ezt legalább szórakoztatóan csinálta. Varga Veronika, amint komikus helyzetbe került, jól működött mint a nézői kérdőjeleket felvonultató karakter, ám olyan jelenetekben, amelyekben kapcsolatot kellett volna kialakítania a másik karakterrel, ledobta magáról a vászon. Ez kicsit annak is köszönhető, hogy az ő szerepébe írói részről valószínűleg nem fektettek sok energiát. Lengyel Benjámin annyira jól működött, és passzolt a fő karakterekhez, hogy kaphatott volna több, kamera előtt töltött időt is.

A rendező Badits Ákos első nagyjátékfilmje ez, amelyben bár akadnak hibák, mindenképp ígéretes kezdet. Írótársa Benedek Ágota, akivel már korábban dolgoztak közösen a Boglárka című kisfilmen. A film humora és a drámai elemek keverése épp elég furcsa világot teremtett ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk, még milyen történeteket szeretnének filmek formájában elmesélni.

Zalatnay Sarolta is feltűnik másfél percre, s bár nélküle is pont oké lett volna a sztori, nem tett hozzá sokat, de jó geg a jelenléte, és piros pontot kap, hogy bevállalta.

Összességében ez egy feel-good film, és annak, aki szereti Budapestet, a manapság divatos retró hangulatot, illetve a nem patikamérlegen kimért nevettető, hanem a kicsit különc humort, az Űrpiknik is tetszeni fog, amely július 1-től látható a mozikban.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön