Film- és sorozatözön lesz decemberben a Netflixen

2021.12.01. 14:07

A koronavírus-járvány okozta forgatási leállások miatt 2021 első fele a szokásosnál gyengébb volt a Netflixen. Idén ősszel azonban jócskán rákapcsolt a streamingszolgáltató, és még decemberben is annyi erős premier jön, hogy az ember szája tátva marad. Lesz itt minden, kőkemény western, szörnyvadászat és meztelenkedés, párizsi romantika, Leonardo DiCaprio pedig a világ megmentésére tesz fel mindent, miután rájön, hogy óriási aszteroida tart a Föld felé.

Összeszedtünk 10 izgalmas filmet és sorozatot, amelyekre érdemes decemberben benevezni a Netflixen!

A kutya karmai közt (december 1.)

Újabb westernnel nyitja a hónapot a Netflix. A kutya karmai közt című filmért a Velencei Filmfesztiválon a rendező, Jane Campion díjat kapott. A külföldi szaksajtó szerint pedig a főszereplő, Benedict Cumberbatch élete alakítását nyújtja a produkcióban. A történet egy családi drámát dolgoz fel a vadnyugaton, amikor is egy Phil (Cumberbatch) nevű fickó nehezen viseli, hogy testvére, George (Jesse Plemons) sikerrel megállapodott, családot alapított és letelepedett. A kettejük közötti feszültségek bélyeget nyomnak a közös üzletükre is, Phil pedig egyre közelebb édesgeti magához fivére gyermekét, Petert (Kodi Smit-McPhee).

Lost in Space 3. évad (december 1.)

A Robinson család története úgy tűnik, nem évül el, az eredeti sztorit már a hatvanas években feldolgozta egy tévésorozat. A Netflix pedig 2018-ban adott esélyt a családi mesének, amelynek középpontjában egy űrbéli gyarmatra tartó, de hajótörést szenvedő csoport tagjai állnak. A Lost in Space egy vizuálisan szép, de elég üres produkció, az utolsó évad azonban arra pont elég lehet, hogy egy kicsit megmelengesse az ember szívét ebben a hidegben.

A nagy pénzrablás 5. évad második fele (december 3.)

A világ legismertebb spanyol bankrablói még egyszer összejönnek, hogy befejezzék, amit elkezdtek. A Professzor által vezetett csapat számos embert elvesztett az eddigi öt évad alatt, köztük Moszkvát, Berlint, Nairobit és a kvázi főszereplőt, a narrátorként is közreműködő Tokiót. Az utolsó öt epizódban nagy meglepetésekre lehet készülni. A búcsú pedig valószínűleg könnyes lesz, de a Netflix nem hagyja veszni A nagy pénzrablást, 2023-ban jön az első spin-off, a Berlin, amelynek főszereplője a közönségkedvenc Pedro Alonso lesz.

Megbocsáthatatlan (december 10.)

Több szempontból is izgalmasnak tűnik a Megbocsáthatatlan című film, egyrészt a brutálisan erős szereplőgárda miatt: Viola Davis, Vincent D’Onofrio, Jon Bernthal mindannyian iszonyú tehetséges színészek. Rajtuk kívül pedig a főszerepben Sandra Bullock látható, aki tőle nem megszokott módon egy kőkemény nő bőrébe bújik. Ruth Slatert azt követően zárták börtönbe, hogy erőszakos bűncselekményt követett el, ám miután kiszabadul, rájön, hogy nem is olyan egyszerű visszailleszkedni a társadalomba. Főleg mivel az emberek nem akarják befogadni.

Isten keze (december 15.)

Paolo Sorrentino művészi stílusa nem való mindenkinek, de aki imádta A nagy szépség és az Ifjúság című filmet vagy az HBO-n bemutatott Az ifjú pápát és folytatását, Az új pápát, amelyet az olasz rendező készített, mindenképp nevezzen be az Isten kezére is. A film címe hiába utal Maradonára, csak érintőlegesen foglalkozik a focilegendával. A sztori Nápolyba kalauzol, és Sorrentino fiatalkorát dolgozza fel, hogy miképp látta először kedvenc csapatát élőben, és milyen hatással volt rá szülei váratlan halála. Az Isten keze hangulatában és fényképezésében is erősen emlékeztet a Szólíts a neveden című filmre, legalábbis az első előzetese alapján. Sorrentino újdonságát jelölte Olaszország az Oscarra, ami még egy indok amellett, hogy miért érdemes esélyt adni neki.

Vaják 2. évad (december 17.)

A Trónok harcához hasonlóan ismert regénysorozatot dolgozott fel a 2019 végén bemutatott és részben Magyarországon forgatott Vaják. Az Andrzej Sapkowski művein alapuló produkció azon bukott el, hogy a történet egyszerűen nem állt meg benne, hiába találtak a mutáns szörnyvadász, Ríviai Geralt szerepére egy olyan karizmatikus színészt, mint Henry Cavill. Az Acélemberből ismert sztárnak ez álommeló, hiszen a CD Projekt Red által fejlesztett The Witcher-trilógiával kel és fekszik Cavill a mai napig. A folytatást összeszedettebbnek ígérik, és a showrunner Lauren S. Hissrich szerint az jobban fog támaszkodni a videójátékokra is.

Emily Párizsban 2. évad (december 22.)

Az Emily Párizsban hasonló guilty pleasure sorozat lehet sokaknak, mint a Gossip Girl. A történet középpontjában a Lily Collins által játszott Emily Cooper, egy huszonéves chicagói nő áll, aki váratlan munkalehetőséget kap, és ennek köszönhetően Párizsba, a divat fővárosába költözhet. Itt aztán Emily megpróbál amerikaiként helyt állni a cégnél, miközben igyekszik új barátokra és szerelemre is találni. Az Emily Párizsban első évada idehaza nagy siker volt, bérelt helye volt hetekig a sorozatnak a Netflix top 3-jában.

Ne nézz fel! (december 24.)

Komédia karácsonyra? Szentestére érkezik meg a Netflix egyik legjobban várt idei filmje, a Ne nézz fel!, amelyben Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence alakít két olyan, nem túl híres csillagászt, aki rájön, hogy aszteroida közeleg, és a Föld el fog pusztulni. Miután senki nem hisz nekik, köztük a vezető politikusok sem, a páros sajtóturnéra indul, hátha a világ észbe kap. A Ne nézz fel! amellett, hogy a nevettetésre megy rá, komoly társadalomkritikát fogalmaz meg a klímaváltozás kapcsán, amiről ugyancsak vannak, akik nem hajlandók tudomást venni. A szereplőgárdában olyan sztárok lesznek láthatók még, mint Jonah Hill, Timothée Chalamet, Ron Perlman, Ariana Grande, Cate Blanchett, Meryl Streep, Matthew Perry, Chris Evans és még sokan mások.

A nyugalom tengere 1. évad (december 24.)

A Netflix nagyot szakított idén több dél-koreai sorozattal is, ott volt a Squid Game, amely minden rekordot megdöntött és azóta is rongyosra emlegeti a világ. Ezt követően pedig erősen kezdett az Út a pokol felé című misztikus dráma is a platformon. Tud-e még Dél-Korea újat mutatni nekünk? Nagyon próbálkoznak, A nyugalom tengere ezúttal sci-fi lesz. A nyolcrészes produkció egy rövidfilmen alapszik, és néhány asztronauta veszélyes küldetését mutatja be az űrben.

Cobra Kai 4. évad (december 31.)

A YouTube Premium merész vállalkozásra adta a fejét, amikor úgy döntött, hogy elkészíti a Karate kölyök folytatását. A Cobra Kai azonban pozitív meglepetés lett, amelyhez sikerült összeszedni olyan arcokat az eredeti szereplőgárdából, mint Ralph Macchio, William Zabka és Martin Kove. Daniel LaRusso látszólag maga mögött hagyta verekedős éveit, autókereskedést nyitott az egykori karatekölyök, nemezise, Johnny Lawrence pedig lecsúszott alkoholistaként tengette mindennapjait. Az élet aztán úgy hozta, hogy kettejük ellentéte fellángolt, és bárhogy akartak, nem tudtak távol maradni a dódzsók világától. Az első két évadot, amely eredetileg a YouTube-on debütált, 2020-ban a Netflix is közzétette, majd ide jött a harmadik szezon is. A negyedik etap az első olyan, amelyért a Netflix egyedül felelt, kíváncsian várjuk, hogy tartja-e a minőséget a produkció, amelynek története ezúttal a Karate kölyök III-ból is beemel karaktereket és történetszálakat. Az online videótár egyébként nagyon bízik a Cobra Kaiban, már az ötödik évadot is berendelték belőle.



  • Vennék
  • Hírek