Felháborítóan vicces lett a Netflix vígjátéksorozata

2022.01.27. 17:24

A 2004-ben befejezett Jóbarátok és az éppen futó Így jártam anyátokkal után sokaknak meglepő lehetett, hogy 2007-ben megint egy baráti társaságról szóló sorozat, az Agymenők durrant be, a sikersztori pedig nem kevesebb mint tizenkét évadig kitartott. A CBS szitkomja azonban abból a szempontból kilógott a sorból, hogy az átlagtól erősen eltérő tudós embereket állított a középpontjába, olyanokat, akik elképesztően kockák voltak, falták a Star Treket és A Gyűrűk Urát, a nőkhöz viszont hozzá sem tudtak szólni.

A Netflixen 2021 őszén bemutatott Pretty Smart (magyar címén A látszat néha csal) olyan, mintha az Agymenők teljes ellentéte lenne. Merthogy a főszereplők iszonyúan szép emberek, akik lubickolnak a társadalmi életben, ránézésre viszont nem túl okosak. Ott van köztük Claire (Olivia Macklin), a nagyon béna pincérnő, aki hibát hibára halmoz a munkahelyén, de a személyisége valami elragadó, ezért mindent megbocsátanak neki. Vele lakik Grant (Gregg Sulkin), a mafla személyi edző, aki minden nőt simán az ágyába visz, Solana (Cinthya Carmona), akinek befuccsolt az ügyvédi karrierje, így lelki tanácsadónak állt, na meg Jayden (Michael Hsu Rosen), a nagyon harsány influenszer.

Ehhez a szedett-vedett csapathoz csatlakozik Claire testvére, Chelsea (Emily Osment), aki frissen végzett a Harvardon, éppen könyvet ír, és úgy tűnik, hogy sínen az élete. Egészen addig, míg a barátja ki nem dobja, és Los Angelesben ragad. A Pretty Smart címe is elég jól utal az alapfelállásra, hiszen a készítők a tízrészes szitkomot a két testvér ellentétére húzták fel, egyikük szép, de butuska, a másik pedig okos, de rettentően karót nyelt.

A Pretty Smart megosztja a nézőket, vannak, akik a Netflix leggagyibb sorozataként emlegetik, míg mások rejtett kincsként. Mi inkább azon a véleményen vagyunk, hogy igazi guilty pleasure sorozat ez leginkább, abból a fajtából, amit titokban néz az ember, de rettentően jól szórakozik rajta. Többkamerás, aláröhögős sorozatról van szó egyébként, amelyben a legtöbb humort nem a gyengécske átívelő szál, hanem inkább a random helyzetek hozzák.

Már az első epizód alatt fel-felröhög az ember, hogy az iszonyúan szép, de butácska karakterek mekkora baromságokat magyaráznak néha. A készítők ennek ellenére mindent beleadnak abba, hogy ne csináljanak teljesen hülyét a karakterekből. Épp ebből a célból egy-egy olyan jelenet is előfordul a Pretty Smartban, ahol megmutatkozik a bolondos figurák komolyabb oldala: például amikor Claire gyerekkori sérelmeit hozza elő, vagy Jayden monológja arról, hogy milyen nehéz meleg férfinak lenni a mai világban.

Egy olyan sorozatról beszélünk, amelynek felszínes és helyenként prosztó humora ellenére is kibukik, hogy igazából óriási lelke van.

Még úgy is, hogy egyáltalán nem érződik az a Pretty Smarton, hogy 2021-ben készült volna, inkább a kétezres évek elejére tippelnénk a gyártási dátumát. Ami nagyon gáz, ha a fiatalokat akarta ezzel a produkcióval megcélozni a Netflix. Főleg ha megnézzük a már emlegetett meleg karaktert mondjuk, akit úgy raktak össze, mintha feladatként lett volna kiadva az íróknak, hogy minden sztereotip tulajdonság legyen benne Jaydenben. Az a dragparti a negyedik részből, reméljük, rémálmainkban sem jut eszünkbe. Annak ellenére sem, hogy megvolt a funkciója a szereplő szempontjából, de iszonyatosan nagy túlzás volt. És nem az egyetlen a sorozatban.

Nem fogunk kertelni, a Pretty Smart nézése közben többször is felháborodtunk. Legfőképp a felesleges általánosítások miatt, na meg azért, mert a felszínen a Netflix azt sugallta ezzel a sorozattal, hogy aki szép, az buta, de jólelkű. Az okosak meg pökhendiek és nem túl vonzók. Ahogy haladtunk az évaddal, úgy a kép árnyalódott, és egyre felszabadultabban tudtunk nevetni a poénokon. Amennyiben a Netflix berendeli az új évadot, mi ott leszünk és megnézzük. Mert tipikusan egy olyan szitkomról van szó, amely habkönnyű és könnyen csúszik. Ha pedig a humor betalál  valakinek, jókat lehet mosolyogni rajta.

A Pretty Smart (A látszat néha csal) magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét