Tiszta agyrém a Netflix új rajzfilmsorozata, de pont ezért imádjuk

2022.02.20. 14:36

A Cuphead videójátékot 2017-ben adták ki először PC-re és Xbox One-ra, aztán egy évvel később PlayStation 4-re és Nintendo Switchre is. Pokoli élmény volt játszani a Moldenhauer testvérek alkotásával, amely egy irtózatosan nehéz, oldalnézetes platformer volt. A Cuphead az amerikai rajzfilmek aranykorát, egészen pontosan az 1930-as évek Walt Disney-filmjeit idézte meg, emiatt igazi ínyencségnek számított, és a videójátékos piacon mindenki hiánypótlóként tekintett rá.

2019-ben, amikor a Netflix bejelentette, hogy Cuphead-sorozaton dolgoznak, sokan felkapták tehát a fejüket, főleg, hogy Chad és Jared Moldenhauer, a játék készítői executive producerként csatlakoztak a projekthez, készítőnek pedig az animációs műfajban tapasztalt Dave Wassont tették meg. A Lighthouse Studios által megrajzolt produkció, amely a Cuphead világát bővíti ki, ránézésre ugyanolyan szemkápráztató lett, mint az indie játék. De vajon tartalmat is sikerült beleszuszakolni a mesesorozatba?

Február 18-án mutatták be idehaza a Csészefej és Bögrearc (The Cuphead Show) első szezonját, amelyet abból a szempontból könnyű darálni, hogy a részek mindössze 15 percesek az intróval együtt, és van belőlük 12 darab. Nagyjából három óra alatt végig tudjuk rágni magunkat tehát a sorozaton, melynek főszereplői a játékhoz hasonlóan a szeleburdi testvérpár, Csészefej és Bögrearc, akik Kanna bácsival laknak együtt, ám a hétköznapjaik közel sem átlagosak.

A sorozat első öt percében kiderül, hogy Csészefej és Bögrearc igazi bajkeverők, hiszen összetűzésbe keverednek magával az Ördöggel, aki onnantól elkezd vadászni a testvérpárra. Bár a sztori eltér a játéktól, a 12 rész alatt egy csomó, a Cupheadben látott főellenség tér vissza, akikkel itt is meggyűlik a tesók baja. Érdekes húzás a készítőktől, hogy az epizódok egymáshoz szinte egyáltalán nem kapcsolódó sztorikat mesélnek el, ami miatt sokan már most szívják a fogukat, de végső soron jól áll ez a koncepció a produkciónak.

A Netflix új rajzfilmsorozata látványos, kaotikus, és pörög is rendesen, azt viszont nagyon sérelmeztük, hogy

annak ellenére, hogy kalandokból nincs hiány benne, bántóan humortalan az első szezon.

Azt sem sikerült bemutatniuk az alkotóknak, hogy az alapul szolgáló videójáték mennyire nehéz, pedig a mesében is lehettek volna nagyon durva harcjelenetek, amelyek „Vietnám-flashbackeket” adhattak volna a gamereknek. Kíváncsiak lennénk rá, hogy amennyiben valakinek megtetszik ez a különleges animációs széria, milyen fejet vág, ha rákeresés nélkül tölti le a 2017-es Cupheadet, és így szembesül vele, hogy ez bizony egy idegőrlő cucc volt a maga idejében.

A Csészefej és Bögrearc akkor tud a leginkább szórakoztató lenni, ha csak felszínesen figyelünk oda rá. A körítéssel magasra tette a lécet Dave Wasson, de épkézláb tartalommal valahogy nem sikerült megtölteni a produkciót.

Mindazonáltal a két főhős személyisége nagyon szerethető, és a kisebb korosztálynak biztosan tetszeni fog ez a Bolondos dallamokra is hajazó, helyenként ütlegelős, fizikai humor. Felnőtteknek két-három résznél többet nem ajánlunk, hogy egyszerre nézzenek a sorozatból, mert könnyen kiégeti az embert. Kisebb adagokban, óvatosan haladva azonban igazi nosztalgiabomba a Csészefej és Bögrearc.

A Netflix nagyon bízott a szériában, már a premier előtt berendelte a második és a harmadik évadot belőle, 48 részt tehát minimum kapni fogunk. Kár, hogy a Castlevania és az Arcane szintjét a történetet tekintve megközelíteni sem tudja ez az újdonság.

Biztosak vagyunk benne, hogy a Csészefej és Bögrearc iszonyúan megosztja majd a közönséget, és lesznek, akik számára agyrém lesz a Netflix új rajzfilmsorozata. Annak ellenére, hogy agyament és néha nagyon buta, mi imádjuk a bátor próbálkozásokat. A merészséget pedig minden hibája ellenére sem lehet elvitatni a Csészefej és Bögrearctól.

A Csészefej és Bögrearc szinkronnal és magyar felirattal is elérhető a Netflixen.