Olyan kemény ez az új gengszteres sorozat, mint Tarzan sarka

2022.05.05. 07:47

Az Amazon új olasz sorozata, a Bang Bang Baby ritka hatásosan kezd: egy visszafogott ábrázatú, de elszánt tekintetű kamaszlányt látunk két marcona fickó társaságában, aki egy kocsi hátsó ülésén ülve veszi át élete első saját fegyverét. Igen, jól sejtik, Alice éppen a szemünk előtt válik a helyi maffia legfiatalabb tagjává.

A történetnek ez persze csak a felvezetése, nem itt kezdünk, hanem egy kicsivel korábban, 1986-ban, Észak-Olaszországban, egészen pontosan Venetóban, ahol az Arianna Becheroni által játszott tinédzser leányzó igyekszik túlélni a középiskola poklát. Nincs könnyű dolga, mert a menő gyerekek orrba-szájba szívatják, de nagy szerencséje, hogy legalább a padtársa, a szintén furcsa szerzetnek bélyegzett Jimbo (Pietro Paschini) kiáll mellette.

A két jóbarát egy napon úgy dönt, hogy ellógják a tanítást, miután Alice az újságban azt olvassa, apját letartóztatták. Ezzel csak egyetlen bökkenő van, hogy a fatert a Bang Bang Baby főszereplőjének tudomása szerint tíz évvel korábban egy, a vidámparkban töltött estén valaki orvul lepuffantotta.

A Bang Bang Baby egy igazán érdekes egyveleg, hiszen az Amazon olasz újdonsága erősen inspirálódik a mostanra retrónak számító, klasszikus gengszterfilmekből. Ugyanakkor jó adagnyi abszurditást is beletömtek a készítők. Alice nagyszerű kapaszkodópont számunkra ehhez a sztorihoz, a lány szarkasztikusan narrálja végig a látottakat, emellett pedig, mint bármelyik tizenéves, sűrűn elbambul. Ilyenkor úgy ömlenek ránk az álomszerű jelenetek, hogy köpni-nyelni nem tudunk.

Az operatőri munka külön élményszámba megy a sorozatnál, meglepő beállításokból nincs hiány a Bang Bang Babyben.

A legtöbb streaminges sorozatnál észre sem vesszük, hogy mennyire közepes iparosmunkát végeznek az ezért felelős szakemberek, pont emiatt óriási felüdülés, amikor látjuk az erőfeszítést a részükről is.

bang-bang-baby-screenshot-2b
Fotó: Amazon Prime Video

A forgatókönyvet tekintve már nem lehetünk olyan elégedettek, az elején látott flashbackes megoldás iszonyú elcsépelt így 2022-ben. Ráadásul a történetszálak lassan érnek össze, olyan, mintha az írók arra mentek volna rá, hogy direkt a homályban tartsanak minket. Nagy szerencséjük, hogy Arianna Becheroni rögtön az első snittől kezdve rettenetesen ügyesen hozza Alice karakterét, és miután picit jobban megismerkedünk a lánnyal, elkezd érdekelni minket, hogy mi lesz vele a továbbiakban.

Ahogy a Bang Bang Baby főszereplője megismerkedik a családja eltitkolt felével, akik vérbeli olasz gengszterek, és még egy csetepatéba is belekeveredik a börtönben sínylődő apjának köszönhetően – nos, ennek az egésznek a kifejtése bőven hagy kívánnivalót maga után. Mindig dühítő, amikor úgy építenek fel egy évadnyitó részt, hogy ezer sebből vérzik, pedig közel 60 perc állt a készítők rendelkezésére ahhoz, hogy megalapozzanak a történetnek. Példának okáért Alice nagymamáját (Nonna Lina) sem sikerül rendesen bevezetni a pilot során, pedig van potenciál a bűnöző öregasszonyban, nem is kevés.

A kiváló hangulatot viszont ripsz-ropsz sikerül megteremteniük a produkció készítőinek. Annak ellenére is könnyen lázadó, anarchista hangulatba kerülünk a tévé előtt, hogy a Bang Bang Baby a kezdése alapján elég kaotikus. Amennyiben megtartják a fentebb említett kreatív megoldásokat és a furcsa, álomszerű bevágásokat, akkor egy percet sem fogunk sajnálni, amit rászánunk a 10 részes első évadra a későbbiekben. Nem kérdés tehát, hogy maradunk, annak ellenére, hogy közel sem ez a világ legjobb tévészériája. Keménykedős, maffiózós guilty pleasure-nek simán elmegy, sőt! (6,5/10)

A Bang Bang Baby első öt része magyar felirattal már elérhető az Amazon Prime Video kínálatában.



  • Tippek
  • Babaváró hitel